
2010. március 03., 14:402010. március 03., 14:40
A craiovai polgármesteri hivatal közleménye szerint a DNA ügyészeit a craiovai Pic hipermarket építésére vonatkozó dokumentumokat, valamint a helyi Ion Oblemenco stadion Craiovai Universtitatea labdarúgóklubnak való ingyenes használatba adására vonatkozó iratok érdekelték. Szintén kedden a DNA meghallgatta Penescut is, aki az FC Argeş labdarúgóklub tulajdonosa is. Ő elmondta, hogy nem a hipermarket, hanem egyes, a klubjától a Craiovához történő átigazolásokat firtattak.
Gheorghe Nedelescu volt craiovai alpolgármestert még február 8-án kihallgatta az ügyészség a Pic építési engedélyének kibocsátása ügyében. A DNA közleménye szerint az ügyészségnek egy olyan telefonbeszélgetés van a birtokában, amelyen Penescu arról értesíti Mititelut, hogy némi kenőpénzért cserében megkapta a hipermarketre vonatkozó építési engedélyt az önkormányzattól. Mititelu azért érintett az ügyben, mert a telek, amelyre az áruház épült, az ő tulajdonában van. Mititelu tegnap azt nyilatkozta, nem ő jelentette fel Solomont, bár „elég sokat tud róla”, őt csupán tanúként hallgatták meg.
Antonie Solomon 54 éves, és 2004 óta áll Craiova élén polgármesterként. 2005-ig a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja volt, 2006-ban belépett a később Demokrata-Liberális Párttá alakuló Demokrata Pártba.
Nem ő az egyetlen PDL-s polgármester, aki ellen korrpciós vádak merültek fel: Mircia Gutău Râmnicu Vâlceai polgármester januárban ítélte jogerőesn a legfelsőbb bíróság három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a legfelsőbb bíróság zsarolás, befolyással üzérkedés és kenőpénz elfogadása miatt. Eljárás zajlik Dumitru Sechelariu, Bákó volt PSD-s polgármestere ellen is, akit azzal vádolnak, hogy 77 ezer lejjel próbált megvesztegetni egy bírót, hogy az kedvező ítéletet hozzon a helyi tömegközlekedési vállalat egyik perében. A DNA hétfőn kérte az őrizetbe vételét, ám a bukaresti I. kerületi bíróság ezt kedden elutasította.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).