Hirdetés

Vita a CNSAS-ról

Băsescu: a testületnek a választások jelöltjeit is vizsgálnia kell A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS) az eddigi, hivatalból ellenőrzött kategóriák mellett az önkormányzati, törvényhozási és elnökválasztások jelöltjeit, a bírói és ügyészi testület tagjait, valamint a nagyköveteket is át kéne világítania – áll azokban a tegnap nyilvánosságra hozott nyílt levelekben, amelyekben Traian Băsescu államfő fordult az elmúlt hét végén a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. február 12., 00:002008. február 12., 00:00

„Értékeltem a kormány közreműködését abban, hogy a CNSAS ismét működőképessé váljék, de úgy vélem, többre van szükség” – utalt az elnök arra, hogy az alkotmánybíróság múlt csütörtöki döntése nyomán, amelyben az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette az átvilágítótestület működését szabályozó törvényt, a kormány rendeletben biztosította, hogy a testület egy új jogszabály megszületéséig – még ha a korábbiaknál kisebb intenzitással is – elláthassa feladatát. „Úgy vélem, a hivatalból átvilágítandó csoportok közé haladéktalanul be kell sorolni a választásokon induló jelölteket, a bírákat, ügyészeket, valamint az ország nagyköveteit. Ez már csak azért is fontos, mert a CNSAS birtokában jelenleg az egykori Szekuritáté mintegy kétmillió dossziéja van” – mutatott rá Băsescu.
Az államfő szerint a kormányrendelet könnyen kiegészíthető a levélben megfogalmazott észrevételek szellemében. Az államfő rámutatott, az alkotmánybíróság határozata értelmében a CNSAS a továbbiakban nem hozhat ítéleteket, csupán feljegyzésekben állapítja meg, milyen eredményre jutott az átvilágítás során, az ítélethozatalt pedig a bíróságokra kell hagyni.
Az államfő levelére válaszul Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök közölte, a CNSAS-nak nem áll módjában az elnök által kért módon minden egyes önkormányzati jelöltet átvilágítani, ám azoknak saját felelősségükre nyilatkozniuk kell arról, hogy együttműködtek vagy sem a kommunista rendszer titkosrendőrségével. „Băsescu elnök túl sokat kér, ezért arra szólítanám, végezzen el egy egyszerű fejszámolást, mivel biztos vagyok benne, hogy képes erre: hány jelölt száll majd versenybe az önkormányzati választásokon, és hogy a CNSAS képes lesz-e egyetlen hónap leforgása alatt több százezer jelöltet átvilágítani. A jelenleg hatályos törvény ebben a kérdésben a saját felelősségre tett nyilatkozatot írja elő, mivel a több százezer jelölt ellenőrzése lehetetlen” –mutatott rá a kormányfő, hozzátéve ugyanakkor, hogy ő is egyetért a közszerepet vállaló személyek átvilágításával.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés