Nem támogatja a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Raluca Prună igazságügy-miniszter azon tervét, miszerint kezdeményezné annak a cikkelynek a törlését a büntetés-végrehajtási intézmények működését szabályozó törvényből, amely lehetővé teszi az elítéltek számára, hogy minden egyes, a börtönben megírt tudományos művel 30 nappal csökkentsék szabadságvesztésük időtartamát.
2016. január 28., 15:502016. január 28., 15:50
2016. január 28., 16:272016. január 28., 16:27
Adrian Bordea bíró a testület csütörtöki ülésén arról beszélt: szerinte a cikkely eltörlése csak rontana a helyzeten, ezért inkább az ellenőrzési mechanizmus szigorítása szükséges.
Vagyis számon kell kérni az adott mű minőségét és azt, hogy milyen mértékben felel meg a tudományos követelményeknek.
A CSM végül úgy döntött: nem támogatja a cikkely eltörlését. Raluca Prună ugyanakkor közölte: továbbra is az érintett cikkely eltörlését szorgalmazza.
Mint ismeretes, a téma annak nyomán került a figyelem középpontjába, hogy kiderült: 2012 óta mintegy kétszáz elítélt írt több száz, kétes értékű művet a börtönben, amelyekért ugyanakkor megkapták a kedvezményeket.
A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága egyébként épp csütörtökön jelentette be, hogy plágiumnak minősül George Copos üzletember, a Bukaresti Rapid labdarúgócsapat volt tulajdonosának börtönben írt műve, amely a házasságoknak a 14. és 15. századi moldvai és havasalföldi fejeledelmek politikájában betöltött szerepéről szól. A testület szerint nem klasszikus copy-paste plágiumról van szó, hanem a mű „újrameséléséről” más kifejezésekkel.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!