
Visszalép a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti főpolgármester-jelölti tisztségéből Marian Munteanu.
2016. április 20., 19:162016. április 20., 19:16
Ezt ő maga jelentette be szerdán délután azt követően, hogy a párton belül heves vita robbant ki a legionárius eszmék iránti szimpátiával vádolt egykori diákvezér jelölése miatt. A PNL elnöksége szerdán ült össze, hogy megpróbálja elsimítani a nézeteltéréseket, azonban a párt több vezető politikusa is ellenállt a döntésnek, illetve a PNL-t több kerületi jelöltje is jelezte: ha Munteanu marad a jelölt, akkor függetlenként indulnak.
Munteanu azzal indokolta döntését, hogy ha veszélybe kerül a csapategység, olyan lépéseket kell tenni, amely véget vet az ellentéteknek. Mint fogalmazott, jelölésének nyilvánosságra kerülését követően „soha nem látott agresszivitású támadások\" érték. Munteanu a döntés bejelentése előtt megismételte: álláspontja szerint semmi sem róható fel neki, eddig – szerinte – az összes, ellene megfogalmazott vád hamisnak bizonyult.
A PNL két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga, valamint a Román Akadémiai Társaság nevű civil szervezet egyébként szerdán kérték a Szekuritáte Irattárát vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) Munteanu átvilágítását, mivel a többi jelölttel ellentétben nem írt alá feddhetetlenségi nyilatkozatot. Annyit elárult a pártvezetésnek, hogy van dossziéja a CNSAS-nál, de nem tudja, mi áll benne. Régebbi vádak szerint Munteanu együttműködési megállapodást írt alá a kommunista titkosrendőrséggel. Az átvilágítótestület várhatóan csütörtökön veszi napirendre a kérdést.
Mint arról beszámoltunk, a múlt hét végén jogvédő szervezetek azzal a kéréssel fordultak a PNL-hez, hogy vonja vissza Munteanu jelölését, mivel az sérti a demokratikus elveket. Munteanu legionárius szimpátiájának bizonyítékául többe között egy 1994-es cikkét hozzák fel, amelyben nagyrabecsülésének adott hangot a mozgalom alapítója, Corneliu Zelea Codreanuval szemben.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!