Visszafizetik a különbözetet

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

Környezetvédelmi célokra fordítják a regisztrációs adóból befolyó összegeket. Visszakapják az összeg egy részét mindazok, akik az eddigi előírások alapján már befizették a használt személygépkocsik regisztrációs adóját – jelentette be tegnap Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.

2008. április 01., 00:002008. április 01., 00:00

A döntés annak nyomán született, hogy az időközben környezetszennyezési adónak elnevezett, és az Európai Bizottság által jóváhagyott illetékváltozat eredményeként csökkent a befizetendő öszszeg, ezért a kormány visszatéríti a különbözetet azoknak, akik a régi előírások szerint 2007 januárja és 2008 júniusa között eleget tesznek ennek a kötelezettségnek. Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter elmondta: az érintettekre bízzák, hogy visszaigénylik-e vagy sem a különbözetet, mivel az új előírások alapján megszabandó összeg nagyobb lehet, mint a már kifizetett. A kabinet tagjai egyébként tegnap első olvasatban tárgyalták a személygépkocsik regisztrációs adójának új, immár harmadik változatáról szóló sürgősségi rendeletet.

A kormány döntése értelmében a jogszabálytervezetről közmeghallgatást tartanak április 10-én, a parlament épületében. Korodi az ülést követően elmondta: az adó új változatának kiszámításánál az Euro 3-as és 4-es besorolású gépkocsik esetében harminc százalékban a szén-dioxid-kibocsátást veszik figyelembe, míg hetven százalékban a többi káros anyag mértékét. Számítások szerint az adó a gépkocsi értékének 2-3 százalékát teszi ki. Korodi hozzátette, az összeg nem haladja meg a már bejegyzett gépkocsik maradványértékét. Ennek megfelelően, mint azt már jeleztük, a kifizetendő összeg megállapításánál figyelembe veszik a jármű korát is, és minden egyes év ötszázalékos csökkentést jelent. A befolyó összegek maradéktalanul a környezetvédelmi alapba kerülnek, hangsúlyozta Korodi.

Az új jogszabályba ugyanakkor bekerült az az előírás, amelynek értelmében a befizetett adót az állam visszatéríti, ha a gépkocsit az Unió valamely tagállamában újraértékesítik, vagy baleset következtében kivonják a forgalomból. Korodi úgy értékelte: az adó harmadik, hamarosan közvitára bocsátandó változata összhangban van az uniós előírásokkal.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Délután újra rengett a föld a Székelyföld közelében

A hajnali szeizmikus mozgás után újabb, ezúttal a Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt vasárnap 14 óra 39 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Délután újra rengett a föld a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt

A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt
2025. szeptember 14., vasárnap

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről

A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről
2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét