Hirdetés

Visszadobott „nehéz” dossziék

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Három jelentős, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által összeállított és a bíróság asztalára került dossziéval kapcsolatosan hozott jogerős döntést hétfőn este a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék.

2008. április 16., 00:002008. április 16., 00:00

A legfelsõbb ítélõszék kilenc bírából álló testülete mindhárom esetben a dossziék korrupcióellenes ügyészségre való visszautalása és a vizsgálat újbóli lefolytatása mellett döntött.

A három ügy egyike a „Tamara nagynéni” néven elhíresült botrány, amelynek fõvádlottja Adrian Nãstase volt kormányfõ, a másik pedig a ªerban Mihãilescu egykori kormányfõtitkár nevével fémjelzett korrupciós ügylet. A harmadik visszautalt doszszié a Román Lottótársaságra vonatkozó ügyirat, amelyben a korrupcióellenes ügyészek tetemes adócsalással vádolják George Copos volt kormányfõ-helyettest és Nicolae Cristeát, a társaság elõzõ elnökét.

A „Tamara nagynéni” dosszié vonatkozásában az ítéletet az Alkotmánybíróság döntésével indokolták, amelynek értelmében az egykori miniszterek esetében, akik egyben parlamenti képviselõk vagy szenátorok, a törvényhozás érintett házának jóváhagyására is szükség van a bûnvádi eljárás beindításához. Nãstase esetében ez a szenátus. A DNA 2007. május 31-én indított vizsgálatot Adrian Nãstase egykori kormányfõ ellen, azzal vádolva a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusát, hogy 2004-ben miniszterelnökként megvesztegette, valamint a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal élére nevezte ki a szintén vádlottként szereplõ Ioan Melinescut, annak fejében, hogy utóbbi leállítson egy munkálatot, amely révén 400 ezer tisztázatlan eredetû euró került volna Nãstase nejének folyószámlájára. A kormányfõ ugyanis attól tartott, a pénzösszeg megjelenése a bankbetétén fölkelthette volna a hatóságok gyanúját.

Mihãilescut illetõen az egykori kormányfõtitkár ügyvédei azt kifogásolták az alapfokú tárgyaláson, hogy a DNA ügyészei államfõi jóváhagyás nélkül indítottak bûnvádi eljárást védencük ellen anélkül, hogy figyelembe vették volna a miniszteri felelõsségvállalásról szóló törvényt. Mihãilescu ellen 2006. március 15-én indított bûnvádi eljárást az ügyosztály, azzal gyanúsítva a volt kormánytagot, hogy 2001-ben fõtitkárként vadászfegyvereket kért az egyik alárendeltjétõl annak fejében, hogy az továbbra is megmaradjon tisztségében.

A lottódossziét annak ellenére utalták vissza, hogy a DNA képviselõjének sikerült bizonyítania: Copos és a többi vádlott ügyvédeinek kifogása, miszerint az adócsalásból származó kár nem haladja meg az egymillió eurót, nem állja meg a helyét. A védõk korábban ugyanis arra hivatkoztak, hogy a DNA nem folytathatta volna le a bûnvádi eljárást, mivel az egymillió eurós kárnál kisebb összegrõl szóló ügyek nem tartoznak az ügyosztály hatáskörébe.

N. B. I.

Teodor Atanasiu a Országos Korrupcióellenes Ügyosztályon

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tegnap gyanúsítottként idézte be Teodor Atanasiut, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökét, az Állami Vagyonértékesítési Hatóság (AVAS) elnökét (képünkön). Atanasiu 2004-ben, a Fehér Megyei Tanács elnökeként vett részt a közintézmények informatikai felszereltségét javító kezdeményezésben. Ezzel kapcsolatban kellett jelentkeznie a DNA-nál. Az AVAS vezetõje az ügyészségrõl távozva elmondta: az ügyészek nem engedték meg neki, hogy betekintsen a dossziéba, így nincs tudomása arról, hogy mi az õ szerepe ebben az ügyben. Atanasiu ugyanakkor furcsának találta, hogy egy 2004-es ügyben éppen a kampányévben kezdett el vizsgálódni az ügyészség.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés