Hirdetés

Virágzik Romániában a fegyverkereskedelem

Romániában tevékenykedő fegyverkereskedőkről sugárzott riportot a Sky News. A riport szerint akár terroristáknak is adnak el fegyvereket.

Balogh Levente

2016. augusztus 07., 17:502016. augusztus 07., 17:50

2016. augusztus 07., 18:212016. augusztus 07., 18:21

Romániai fegyverkereskedő bandától készített oknyomozó riportot brit Sky News televíziós csatorna, amely tegnap hozta nyilvánosságra az anyagot. A tévécsatorna stábja a kapcsolatfelvételt követően hónapokig alkudozott a banda tagjaival, majd amikor megállapodtak, az ország egyik elhagyatott részén találkoztak velük, egy erdőben, ahol nem volt mobil térerő.

Az arcukat kámzsával, illetve kendővel eltakaró fegyverkereskedők előbb megmotozták őket, mobiltelefonjaikat bezárták az autóba, majd megmutatták a gépkocsijuk csomagtartójában levő árut. A fegyvercsempészek amúgy tudtak róla, hogy egy tévéstábbal van dolguk, amely arról készít műsort, milyen könnyű fegyverhez jutni, azonban nem érdekelte őket, mivel azt hitték, ennek ellenére is megvásárolják tőlük a fegyvereket.

A fegyvereket a lőszerrel együtt Ukrajnából szerezték be, elmondásuk szerint korlátlan mennyiség áll a rendelkezésükre. Romániából egy másik banda juttatja el őket Nyugat-Európába és a Közel-Keletre. A fő célpont ugyanakkor Nyugat-Európa. Elmondásuk szerint bárkinek eladják a fegyvereket, nem számít, hogy bűnözőkről vagy terroristákról van szó. A fegyverek között volt egy 3000 euróért kínált távcsöves puska, osztrák Steyr puska, félautomata puskák, vadászpuskák és pisztolyok is. A legnagyobb „sztár\" azonban az AK-47-es gépkarabély – a híres Kalasnyikov – volt, amelyet 1700 euróért kínáltak, és amely az iszlamista terroristák egyik legkedveltebb fegyvere. Erre van Európában jelenleg a legnagyobb kereslet.

A csempészek elmondták, ők maguk csupán lőfegyverekkel foglalkoznak, de kapcsolatban állnak egy másik bandával is, amely viszont már nehézfegyverzetet is árul a feketepiacon. Amikor aztán a tévések közölték, hogy nem akarják megvásárolni a fegyvereket, a csempészek összepakoltak, és elhajtottak.

A News.ro hírügynökség a hétvégén bemutatott film nyomán vasárnap megszólaltatta Mihăiţă Calimente parlamenti képviselőt, a külügyi hírszerzést (SIE) felügyelő parlamenti bizottság elnökét, aki szerint Romániában rendszerint gyorsan kézre kerítik a fegyvercsempészeket, és elmondta, nem kapott a SIE részéről ilyen jellegű fegyvercsempészetre vonatkozó tájékoztatást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés