
Fotó: Gov.ro
Viorica Dăncilă kormányfő tárgyalásra hívta hétfőre a Victoria palotába a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), valamint a bírák és az ügyészek szervezeteinek egy-egy képviselőjét, az igazságszolgáltatási törvények legutóbbi módosításai kapcsán – adta hírül az Agerpres.
2019. február 24., 18:182019. február 24., 18:18
2019. február 24., 18:192019. február 24., 18:19
A miniszterelnök a kormány „teljes nyitottságáról” biztosította az igazságszolgáltatásban dolgozókat, és azt mondta: támogatnak minden intézményt, hogy az emberi jogok és a szabadság tiszteletben tartásával korrekt igazságszolgáltatást valósítsanak meg.
A kormány sürgősségi kormányrendelettel módosította kedden az igazságszolgáltatás törvényeit, és megváltoztatta többek között a vezető ügyészi tisztségek betöltésének módszertanát.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
szóljon hozzá!