
Őrizetbe vette kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Viorel Hrebenciucot, a Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusát, aki az ellene zajló korrupciós eljárások miatt múlt héten mondott le képviselői mandátumáról.
2014. október 28., 19:192014. október 28., 19:19
A politikus – akit mintegy négyórás kihallgatás után bilincsben vezettek el – az ügyészségre megérkezve közölte: felkészült a legrosszabbra, vagyis az őrizetbe vételre, ugyanakkor nem fél, mivel „tudja, hogy mit tett\", két-három hónap múlva azonban már mindenki csak nevetni fog az ügyön. Azt is mondta: bizonyos egybeesések ellenére nem érzi úgy, hogy elárulta a pártja, mint ahogy ő sem árulta el soha a PSD-t.
Mint ismeretes, Hrebenciuc ellen három korrupciós eljárás is zajlik, a DNA ugyanakkor elsősorban az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében játszott szerepe miatt kérte az előzetes letartóztatásba helyezését a szintén PSD-s Ioan Adam brassói képviselővel együtt. Az ügyben egyébként már pénteken harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Hrebenciuc fiát.
A politikus azt követően mondott le, hogy kiderült: azért is eljárás indult ellene, mert törvénytelenül adatokat kért az ellene zajló másik két ügyről, illetve mert egy lehallgatott telefonbeszélgetés során azt ígérte párttársának, Dan Şova volt közlekedési miniszternek, hogy támogatja a pártelnökké választását, amennyiben kezdeményezi a korrupcióellenes törvény azon cikkelyének kiiktatását, amelyek alapján elítélhetnék őt.
Először azért került a DNA célkeresztjébe, mert a gyanú szerint nyomást gyakorolt a médiahatóságra egy párttársa televíziójának sugárzási engedélye ügyében, másodszor pedig azért, mert az ügyészség szerint több mint 40 ezer hektárnyi erdőterület törvénytelen visszaszolgáltatásában működött közre. Tegnapi értesülések szerint egyébként az ügyészség ez utóbbi ügyet összevonja a Şova-üggyel.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!