Hirdetés

Vincze: pozitív fordulat az uniós törvényszék döntése

Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke pozitív fordulatként értékelte lapunknak az Európai Unió törvényszékének pénteki döntését, amellyel megsemmisítette az Európai Bizottságnak (EB) a kisebbségvédelem ügyében benyújtott, az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack című polgári kezdeményezést elutasító határozatát.

Balogh Levente

2017. február 06., 13:122017. február 06., 13:12

2017. február 06., 13:132017. február 06., 13:13

„Ez a lehető legpozitívabb döntés. Mindeddig őszintén realista voltam az esélyeinket illetően, hiszen eddig minden polgári kezdeményezés fellebbezését elutasították, a mienk viszont nyert. Várjuk az indoklást és az ügyvédeink értelmezését. A regisztráció elutasítása az EB részéről jogtalan volt, ezt most az európai törvényszék mondja ki” – mutatott rá. Hozzátette, vélhetően az EB-nek újra meg kell vizsgálni, a beadványt és új döntést kell hozni a a regisztrációról, figyelembe véve a törvényszék ítéletét. „De természetesen az ítéletet meg lehet fellebbezni, és akkor halasztóvá válik a mostani ítélet” – mutatott rá.

Amint arról beszámoltunk, az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának törvényszéke helyt adott az Európai Bizottság ellen benyújtott keresetnek, mert a kisebbségvédelemmel foglalkozó javaslat nyilvántartásba vételének megtagadására vonatkozó uniós bizottsági indoklást elégtelennek találta. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy az Európai Unió megértette: nem különleges bánásmódot kérnek az őshonos európai nemzeti közösségek, hanem annak elismerését, hogy teljes értékű tagjai a társadalomnak, Európának. „Bármilyen döntés is született volna a mai nap, nekünk tovább kell haladni azon az úton, amelyen (...) partnereinkkel elindultunk” – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.

A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság emlékeztetett: a pert a magyar kormány beavatkozása mellett sikerült megnyerni. Magyarország a FUEN oldalán, Románia és Szlovákia az Európai Bizottság oldalán avatkozott a perbe, álláspontja a Nemzetpolitikai Államtitkárság szakmai közreműködésével készült.

Az ügy előzménye, hogy 2013 júliusában egy polgári bizottság – amelynek mások mellett tagja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe című európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot nyújtott be az Európai Bizottsághoz. A kezdeményezés arra irányul, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítására, valamint az Európai Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére.

Az uniós bizottság 2013. szeptemberi határozatában elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása európai uniós értéknek minősül, az európai uniós intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk a kulturális és nyelvi sokféleséget, és el kell kerülniük minden, a nemzeti kisebbséghez tartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést. A bizottság ugyanakkor megtagadta az európai polgári kezdeményezés bejegyzését, mert úgy ítélte meg, hogy az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack nem tartozik jogalkotási hatáskörébe.

Az európai polgári kezdeményezés intézményét az Európai Unió Lisszaboni Szerződése hozta létre. Ennek értelmében az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia minden olyan kezdeményezést, amelyet az unió legalább hét országának legkevesebb egymillió polgára aláírásával támogat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés