Hirdetés

Viharos vita a vagyonelkobzásról

Eckstein-Kovács Péter bejelentette lemondását a szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségéről. Lemond a szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségéről Eckstein-Kovács Péter. Ezt az RMDSZ-szenátor jelentette be a felsőház jogi, illetve emberjogi bizottságának tegnapi együttes ülésén, amelyen a két testület tagjai hosszas és viharos vita után elfogadták a magas rangú tisztségviselők összeférhetetlenségét és vagyonát ellenőrző Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet.

Fall Sándor

Fall Sándor

2008. március 05., 00:002008. március 05., 00:00

 

Eckstein azt követõen jelentette be lemondását, hogy Frunda György, az emberjogi szaktestület elnöke olyan jogszabálymódosítást javasolt, amely szerint az ANI csak a törvénytelen (ilicit) vagyonok elkobzását kérheti, míg a kormány változata szerint az ellenõrök a nem igazolt származású (nejustificat) vagyonok esetében tehetik ezt meg. Eckstein már korábban is ez utóbbi változat mellett foglalt állást, amelyet – mint a szenátor a Krónikának nyilatkozva elmondta – nemcsak a kormány, hanem az Európai Bizottság (EB) is támogatott. A törvény vitát gerjesztõ elemérõl szavazva azonban a két szaktestület kétharmados többséggel a Frunda által javasolt változat mellett foglalt állást, Eckstein pedig ekkor jelentette be, hogy lemond a jogi bizottság elnöki tisztségérõl, mivel úgy érzi, hogy elveszítette az RMDSZ támogatását az igazságügyi reform kérdésében. „Azért döntöttem így, mert a szenátusi RMDSZ-frakció arra akart kötelezni, hogy a kormány, az EB és a saját álláspontommal ellentétesen szavazzak, ezt pedig nem tudtam elfogadni. Õszintén tisztelem és szeretem kollégáimat, de ez azért sok volt nekem\" – mondta lapunknak a politikus, akit egy nappal korábban saját frakciója is leszavazott. Eckstein hangsúlyozta: nem lép ki az RMDSZ-bõl, és a szövetségtõl függ, hogy továbbra is dolgozhat-e vagy sem a jogi bizottság tagjaként.

Frunda és Eckstein között egyébként régóta nézetkülönbségek vannak jogi és emberjogi kérdések kezelését illetõen, ezt Markó Béla RMDSZ-elnök is elismerte tegnap. A szövetségi elnök leszögezte: Frunda elsõrangú jogász, de Eckstein is az RMDSZ egyik fontos politikusa, a szenátusi frakció tagja, és továbbra is az marad.

A két bizottság ülésén egyébként többször is meg kellett ismételni a szavazást a vitatott törvényszövegrõl, mivel a szenátorok nem teljesen értették, mirõl voksolnak. A honatyák rövid szünet után délután is folytatták a vitát, végül pedig elfogadták a kormány változatát.

F. S.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés