Hirdetés

Victor Ponta: árulás lenne, ha lemondanék

„Árulásnak” tartaná Victor Ponta miniszterelnök, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) éléről történő ideiglenes visszalépés mellett a kormányfői tisztségről is lemondana, mivel szerinte ezzel elárulná azokat a polgárokat, akik 2012-ben az azóta már felbomlott Szocálliberális Unióra (USL) szavaztak, és azt jelentené, hogy azok térnének vissza kormányozni, akik 2012 előtt „tönkretették az országot.”

Balogh Levente

2015. július 14., 16:052015. július 14., 16:05

2015. július 14., 19:552015. július 14., 19:55

A kormányfő ezt hétfőn este a kormány hivatalos szócsövének számító Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva jelentette ki. Megjegyezte: többek között azért sem mond le, mert útjára indított néhány olyan projektet, amelyeket ő szeretne befejezni.

Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben mégis lemondana, akkor a szenátus elnökét, Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnököt látná szívesen a kormány élén, többek között azért is, mert ő is az USL színeiben indult 2012-ben.

Mint ismeretes, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a tavalyi év elején kilépett a kormányból és az USL-ből, és egyesült az USL által 2012-ben megbuktatott kormányt vezető Demokrata-Liberális Párttal (PDL). Tăriceanu, aki korábban a PNL elnöke volt, ezzel nem értett egyet, ezért kilépett a pártból, és megalapította a Reformliberális Pártot, amely a Konzervatív Párttal egyesülve létrehozta a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE), amely a kormánykoalíció tagja.

Ponta kijelentette: a PSD éléről való visszavonulás sokkal könnyebb döntés volt, hiszen teendőit a párt vezetésére alkalmas kollégák vették át, akik képesek levezényelni a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokra való felkészülést.

A miniszterelnök egyúttal azt állította: ő maga is a sajtóból értesült arról, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ellene indított eljárása miatt az ügyészség hétfőn zárolta a vagyonát. Közölte: azonnal az ügyészség rendelkezésére bocsátotta a lakását.

Ponta nyilatkozatára kedden Facebook-bejegyzésben reagált Traian Băsescu államfő, aki szerint Ponta, a „nemzet hazugja” megpróbálja megtéveszteni a saját szavazótáborát, és emlékeztetett: Pontát 2012 májusában nem a nép választotta meg, hanem ő nevezte ki kormányfővé, miután az USL megbuktatta az Ungureanu-kormányt. „Árulj el azzal, hogy lemondasz” – szólította fel a kormányfőt Băsescu.

Mint arról beszámoltunk, Ponta vasárnap este jelentette be, hogy a DNA ellene zajló eljárása miatt ennek végéig visszalép a PSD éléről, amelyet Rovana Plumb irányít ügyvivő elnökként. Pontát hétfőn reggel idézte be kihallgatásra a DNA, ekkor derült ki, hogy hivatalosan is meggyanúsították, és zárolták a vagyonát.

Mint arról beszámoltunk, a DNA június 5-én jelentette be, hogy okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet, illetve az összeférhetetlenségi szabályok megsértésének gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett Victor Ponta ellen. A vádpontok Victor Ponta 2007-2008-as ügyvédi tevékenységére vonatkoznak, amely időszakra a kormányfő mostani képviselői mentelmi joga nem terjed ki.

A DNA szerint Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot az azóta szenátorrá választott Dan Șova ügyvédi irodájától, majd a felvett összeg igazolásául beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. A teljes összeg a DNA keddi közleménye szerint 181 439 lejre rúg, amiből a kormányfő két bukaresti lakást vásárolt. Emellett a gyanú szerint Șova ügyvédi irodája fizette gépkocsija lízingdíját is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés