Hirdetés

Államfőjelöltek – Victor Ponta: államfői babérokra törő kormányfő

A két és fél éve regnáló miniszterelnök, Victor Ponta a felmérések szerint a legesélyesebb arra, hogy meghódítsa a Cortoceni-palotát, azonban éppen ezért őt éri a legtöbb támadás, ráadásul számos kétes ügye került nyilvánosságra. Előnye pedig koránt sem tűnik akkorának, hogy nyugodtan hátradőlhetne.

Balogh Levente

2014. október 27., 17:282014. október 27., 17:28

2014. október 27., 17:592014. október 27., 17:59

A fiatal, mindössze 42 éves bukaresti politikus gyors karriert futott be, ami talán annak is betudható, hogy felesége, és két gyermekének anyja nem más, mint Daciana Sârbu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik nagyhatalmú, veterán politikusának, Ilie Sârbunak a lánya.

Ponta 1995-ben végzett a Bukaresti Egyetem jogi karán, 1998-ig ügyészként tevékenykedett a bukaresti 1. kerületi bíróság ügyészségén. 1998 és 2001 között a legfőbb ügyészség korrupcióellenes osztályán dolgozott, 2000 és 2001 között a pénzmosás elleni osztályt vezette.

A politikába vitatott eredetiségű doktori értekezésének témavezetője, Adrian Năstase miniszterelnök, a PSD akkori elnöke hívására kóstolt bele 2001-ben, amikor kinevezték a visszaélések felderítésével megbízott kormányzati ellenőrző testület élére. Ezt a tisztséget 2004-ig töltötte be, ekkor az uniós csatlakozással kapcsolatos tárca nélküli miniszterré léptették elő.

A 2008-ban megalakult PDL-PSD nagykoalícióban a parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget kapta meg, ezt 2009-ig töltötte be.

A PSD-be 2001-ben lépett be, 2002-ben a párt ifjúsági szervezetének élére került, 2006-ban pedig a PSD alelnökévé választották.

2010-ben, azt követően, hogy az addigi pártelnök, Mircea Geoană elvesztette az államfőválasztást, nem kis meglepetésre a PSD elnökévé választották. 2011-ben a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) együtt létrehozta a Traian Băsescu államfő és a PDL elleni Szociálliberális Uniót (USL), amelynek társelnökeként 2012 áprilisában bizalmatlansági indítvány révén megbuktatta az Ungureanu-kormányt. Az ok az volt, hogy a kabinet rendeletben intézkedett a MOGYE magyar főtanszékeinek létrehozásáról.

A kormánybuktatás nyomán az államfő miniszterelnökké nevezte ki. A decemberi parlamenti választáson az USL kétharmados győzelmet aratott. A koalíciós feszültségek miatt azonban a tervezett reformok elakadtak, majd a PNL 2014 elején kilépett a kormányból. A helyére az RMDSZ-t vették be, bár ez a kormány PSD-s politikusait nem akadályozta a magyarellenes kijelentésekben és lépésekben.

A PSD végül hosszas halogatás után őt jelölte államfőnek. Vagyonbevallása szerint három lakással és egy házzal, két autóval, valamint 56 ezer euróval rendelkezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés