
Közös gondolkodás. Adrian Veștea és Alexandru Nazare a pénteki találkozón
Fotó: Facebook/Adrian Veștea
Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán jelentette be, hogy találkozott Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszterrel, akivel azokról a „konkrét” intézkedésekről beszélgettek, amelyeket be kíván építeni a kormányprogramba.
2026. június 19., 11:382026. június 19., 11:38
„Munkamegbeszélést folytattam a jelenlegi és leendő pénzügyminiszterrel, Alexandru Nazare-val. Fontosnak tartom a folytonosságot az egyik legfontosabb minisztérium vezetésében, tekintettel azokra a kihívásokra, amelyekkel a következő hónapokban szembe kell néznünk” – jelentette be péntek reggel a kijelölt miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Veștea közölte, hogy Nazareval „az eddigi költségvetés végrehajtásáról, a következő hónapok kilátásairól, valamint azokról a konkrét intézkedésekről is beszélgettünk, amelyeket be fogunk építeni a kormányprogramba”.
„Egyértelmű, hogy továbbra is a költségvetési óvatosság irányvonalát kell követnünk, különösen az állami kiadások csökkentése tekintetében. Ugyanakkor pontosan meg kell értenünk a társadalmi és gazdasági realitásokat, hogy újraindítsuk a fogyasztást és visszanyerjük az elvesztett bizalmat, ahogyan azt az üzleti élet képviselői is jelezték nekünk” – tette hozzá Veștea.
A kijelölt miniszterelnök azt is közölte, hogy az elmúlt másfél hónapos politikai válság nem tett jót Romániának, és hangsúlyozta egy új, legitim, teljes hatáskörrel rendelkező kormány gyors megalakításának szükségességét, amely képes hiteles párbeszédet folytatni mind a belföldi, mind a külföldi partnerekkel.
– tette hozzá Veștea.

Tovább húzódik az Adrian Veștea megbízott miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke által összeállítandó kormány körüli huzavona.
Azt is hangsúlyozta, hogy a bizalmi szavazás után – amelyet reményei szerint megnyer – széles körű párbeszédet kezdeményez az üzleti élet képviselőivel, a román és külföldi befektetőkkel, valamint a három nagy hitelminősítő ügynökség képviselőivel, hogy megerősítse a román gazdaságba vetett bizalmat és elkerülje egy ilyen forgatókönyvet.
Veștea azt is leszögezte, hogy nem fog radikális változásokat végrehajtani, hanem az „egyensúlyra és a felelősségre” fog támaszkodni.
„P.S.
– tette hozzá Veștea.
„P.S. 2. Soha nem hittem a „utánam jöhet az özönvíz” elvben, hanem abban, hogy kötelességem jót tenni az ország és a nemzet számára.
A stabilitás és egy legitim, teljes hatáskörrel rendelkező kormány pedig ezt jobban meg tudja valósítani, mint a jelenlegi rendszer” – hangsúlyozta a politikus.
Mint arról beszámoltunk, miután Nicușor Dan felkérte kormányalakításra, Veștea kijelentette, hogy folytatni fogja Ilie Bolojan kormányzati programját, és szándékában áll megtartani Alexandru Nazaret a pénzügyminisztérium élén.
Mint arról beszámoltunk, Adrian Veșteát, a PNL első alelnökét vasárnap kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan államfő, miután első jelöltje, a parlamenten kívül érkező Eugen Tomac visszaadta a megbízást, mert nem sikerült megszereznie a parlamenti pártok támogatását.
Adrian Veștea jelöléséről Dan nem egyeztetett a pártokkal, ami bírálói szerint alkotmányossági kérdéseket vet fel, a PNL pedig a párt megosztására tett kísérletnek nevezte az elnök döntését, hogy a vezetőség értesítése nélkül ajánlott kormányfői tisztséget egyik elnökségi tagjának.
Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök kedd este bejelentette, hogy szerdán benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát, ám a nehézségek miatt – sem a PNL Bolojan-szárnya, sem az USR, sem az RMDSZ, sem a szélsőjobboldali ellenzéki pártok nem támogatják kormányát – ezt először csütörtökre, majd hétfőre halasztotta.
Veștea a România TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy nem mond le a kormányalakítási megbízásról, és végig akarja vinni az eljárást. Szerinte Románia nincs jó helyzetben, ezért a politikusoknak félre kell tenniük az egójukat, és cselekedniük kell, mert ezt várják el tőlük a választók.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!