Hirdetés

Vészjelzés: nagyon népszerű a fiatalok körében a szélsőséges AUR, a TikTok lehet az egyik felelős

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) örvend a legnagyobb támogatottságnak a 35 év alatti fiatalok körében – derül ki egy friss felmérésből.

Krónika

2024. március 25., 11:592024. március 25., 11:59

Az IRES által A fiatalok szavaznak (Tinerii votează) nevű civil szervezet megrendelésére készített felmérés szerint ha jövő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, az AUR a 18 és 35 év közötti romániai fiatalok szavazatainak 16 százalékát szerezné meg, ezzel a párt az első helyen áll ebben a kategóriában.

Szakértők szerint a fő ok az, hogy

Hirdetés

az AUR sikerrel kampányol a fiatalok körében jóformán kizárólagos népszerűségnek örvendő TikTokon, miközben a többi párt még nem vagy csak alig van jelen ezen a felületen.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) holtversenyben a második helyen áll 14 százalékkal, a PNL koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig 12százalékott kapna. A szociáldemokratákat a Diana Șoșoacă vezette SOS Románia követi, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos aránnyal az utolsó lenne, amely képes megugrani a parlamenti küszöböt.

A közvélemény-kutatást országszerte 800, 18 és 35 év közötti személyből álló mintán végezte a kolozsvári IRES szociológiai intézet, a hibahatár 3,5 százalék.

A felmérésről, amelyet hivatalosan a tervek szerint április első hetében mutatnak be hivatalosan, a hétvégén több sajtóorgánum is beszámolt.

A HotNews Răzvan Petrit, a megrendelő civil szervezet egyik munkatársát idézve arról írt: a fősodratú pártok elleni szavazás nem újkeletű jelenség, már 2019-2020-ban is létezett, de akkor az akkor új pártnak, a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) kedvezett, mert ők artikulálták azt az érzést a társadalomban, hogy „nem kellenek többé, elegünk van belőlük”.

Petri szerint a közvélemény-kutatási eredményeknek ébresztőként kell hatniuk a kormánypártok számára.

A tendencia 2022 óta látható, amikor az Avangarde felmérése szerint az AUR-szavazók 36 százaléka 18 és 30 év közötti volt.

Ugyanez a felmérés azt mutatja, hogy a fiatalok mintegy 75 százaléka nem vagy alig bízik a romániai demokráciában.

Az Adevărulnak Alexandru Manda jogász, a Fiatalok szavaznak projekt kezdeményezője elmondta, hogy a felmérésből kiderült, hogy a fiatalok leggyakrabban a közösségi oldalakról tájékozódnak, és az összegyűjtött adatok szerint „minél alacsonyabb az iskolai végzettség, annál nagyobb a hajlam arra, hogy a TikTokot tekintsék fő információs platformnak”.

Ami a fiatalok AUR iránti preferenciáját illeti, Manda úgy véli, hogy „a mainstream pártoknak még van idejük ellensúlyozni a fiatalok szélsőséges párt iránti étvágyát”.

A jelenséggel és annak okaival amúgy az említett mainstream pártok is tisztában vannak, a PNL és a PSD is ellenlépéseket ígér.

Rareș Bogdan, a PNL első alelnöke és EP-képviselője a HotNews-nak megerősítette: a párt belső felmérései is azt mutatják, hogy a fiatalok körében magasabb az AUR népszerűségre, ennek egyik lehetséges okát pedig a TikTokban azonosították.

Bogdan szerint a fiatalok áldozatául esnek a „az agresszív és perverz propagandának és manipulációnak”, amelyet ezen keresztül terjesztenek.

Felhívta a figyelmet: ez nem csupán Romániában okoz problémát, európai uniós szintű jelenségről van szó, ugyanakkor a 7,4 millió TikTok-felhasználóval Románia lakosságarányosan éllovas az EU-ban.

Bogdan szerint

sürgősen lépéseket kell tenni a TikTok megrendszabályozására, mivel az jelenleg szabad, gondozatlan terület, amelyen szabadon terjes az európai demokráciák meggyengítését célzó orosz manipuláció.

„A TikTok egy olyan terep, ahol az oroszbarátok és a Kreml vörös propagandája, valamint a pekingi vörös propaganda nagy fejfájást fog okozni nekünk, ha nem merünk lépni. A TikTok-ra ugyanazoknak a szabályoknak kell vonatkozniuk, mint a Facebookra, az Instagramra, a Youtube-ra és a Twitterre.

Idézet
Legyenek a politikai üzenetek rendkívül egyértelműen szabályozottak, rendkívül komoly ellenőrzéssel. Vagy hat hónapra kötelezzék a TikTokot a politikai propaganda betiltására. Ami ott történik, az példátlanul súlyos”

– tette hozzá a PNL európai parlamenti képviselője.

A PNL és a PSD politikusai ugyan a jelenség hatására szintén TikTok-fiókot nyitottak, de a hátrányt nehéz lesz behozni.

Lucian Romașcanu, a PSD szóvivője, volt művelődési miniszter a HotNews-nak kijelentette:

a TikTok-ot a közeljövőben szabályozni fogják, hogy ne használhassák politikai propagandára.

„Természetesen a TikTokot szabályozni kell, és szabályozni is fogják. Az amerikai kongresszus felszólította a TikTokot, hogy adja el a érdekeltségeit egy helyi szervezetnek. Ez meg fog történni, ha továbbra is az Egyesült Államokban akarnak működni. Európa ugyanebbe az irányba halad. A nagy platformok, a Meta, a Facebook, a Google és az X szabályozottan működnek. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a TikTokon a sor” – véli Lucian Romașcanu.

Leszögezte:

az egyetlen dolog, amit tenni lehet, hogy betiltják a TikTokot, ha nem hajlandó szabályok között működni.

„Vagy szabályozzák, vagy bezárják” – szögezte le a politikus, aki felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok többsége ma már egyáltalán nem a hagyományos médiumokból tájékozódik, nem néz televíziót, információit a közösségi oldalakról, jórészt a TikTok-ról szerzi, ezért lépni kell.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
Hirdetés