
Fotó: Mediafax
amelyek szerint Daniel Morar, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze azzal vádolta meg Verestóy Attila RMDSZ-szenátort, hogy az ígéretet tett egy személynek, hogy megpróbálja számára kedvezően befolyásolni egy bírósági eljárás végkimenetelét. „A véleménynyilvánítás nemcsak hogy nem jelent ezen intézmények működésébe való beavatkozást, hanem egyenesen a honatyák feladata. Kötelességük kifejteni a véleményüket minden egyes alkalommal, amikor valamilyen rendellenességre bukkannak, és bármely intézmény működése kapcsán módosító javaslatokkal állhatnak elő” – hangsúlyozta Markó. A politikus egyben emlékeztetett az alkotmány azon cikkelyére, amelynek értelmében a képviselők nem vonhatók felelősségre politikai nyilatkozataikért. „Ez a demokrácia egyik alapelve” – vélte az RMDSZ-elnök.
Az említett cikk szerint Daniel Morar ahelyett, hogy a törvénytelenség észlelésekor eljárást kezdeményezett volna Verestóy ellen, egyszerű értesítést küldött a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM), amelyben megállapította, hogy Verestóy Attila és Markó Béla egyes cselekedetei befolyásolták a DNA ügyészeinek függetlenségét és pártatlanságát.
A cikk szerint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács elutasította a DNA vezetőjének folyamodványát, mivel arra a következtetésre jutottak, hogy „nincs szó az igazságszolgáltatás menetébe történő beavatkozásról, mivel az ügyészek nem kaptak utasítást vagy egyéb jelzést, és nem próbálták befolyásolni őket a nyomozás kimenetelét illetően. A CSM egyúttal megjegyezte, hogy a lehallgatott beszélgetés kapcsán az elhangzottak sajátos értelmezése nyomán vontak le következtetéseket.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).