Hirdetés

Verespataki garancia?

A román kormány tetemes pénzügyi garancia biztosítása esetén hajlandónak mutatkozik a verespataki aranybánya engedélyezésére. Legalábbis ez a következtetés vonható le Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter egy televíziótársaságnak adott interjújából. Az RMDSZ-es tárcavezető a kereskedelmi csatornának úgy nyilatkozott: amennyiben a beruházásban érdekelt vállalat projektje megfelel a hatályos román törvényeknek, akkor a minisztérium anyagi alap létesítésére kötelezné a társaságot, amelyből fedezni lehetne egy esetleges környezetvédelmi katasztrófa elhárítását.

Rostás Szabolcs

2010. május 17., 08:522010. május 17., 08:52

 Borbély a hét végén a Pro Tv-nek elmondta: ha a Roşia Montană Gold Corporation kanadai–román vegyesvállalat beszerzi az engedélyezési eljárás újraindításához szükséges dokumentumokat, majd pedig a hatóságok is pozitívan láttamozzák a projektet, a minisztérium banki garanciát is kérne a társaságtól.

A politikus becslése szerint az RMGC-nek 150–160 millió dollárt kellene letétbe helyeznie, amelyet a régió környezetének helyreállítására fordítanának, amennyiben a verespataki arany- és ezüstlelőhely kiaknázása után – vagyis a termelés beindításától számítva tíz-tizenöt év elteltével – ökológiai baleset következne be az ipari létesítménynél. Borbély a tíz évvel ezelőtt Nagybányán bekövetkezett, a tiszai ciánszennyezéshez vezető bányabaleset kapcsán arra emlékeztetett, hogy az akkori katasztrófáért senkit nem vontak felelősségre, hasonlóképpen pedig senki nem fizetett anyagi kártérítést.

Az RMDSZ-es politikus egyébként vasárnapi bukaresti sajtótájékoztatóján a témában már arról beszélt, hogy nem változott a ciántechnológiás beruházással kapcsolatos álláspontja, vagyis a beruházás engedélyezése terén szigorúan tiszteletben fogja tartani a hatályos romániai jogszabályokat. A minisztert környezetvédelmi aktivisták kényszerítették a színvallásra, sajtótájékoztatóján ugyanis a projektet ellenző transzparenseket függesztettek ki. „Nem kell naponta ellátogassanak a minisztériumhoz, és figyelmeztessenek. Tudatában vagyok a felelősségemnek” – válaszolta a zöldeknek a miniszter.

Borbély László egyébként a Verespatak-projekt ügyében az ENSZ fenntartható fejlődés bizottságának a hét végén New Yorkban rendezett ülésén is megszólalt. (A tárcavezető ez alkalommal átvette a testület irányítását). A miniszter úgy vélekedett: miközben az Európai Parlament által nemrég megszavazott, a ciántechnológia betiltását szorgalmazó határozat csupán ajánlás, az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja az, hogy a ciános érckitermelésnek nincs életképes alternatívája a színesfémbányászatban.

Ezzel egy időben Dragoş Tănase, az RMGC vezérigazgatója a hét végén reményét fejezte ki, hogy a bukaresti szaktárca már a héten elrendeli az engedélyezési folyamat folytatását. Mint ismeretes, a kanadai–román vegyes vállalat május elején új településrendezési engedélyt nyújtott be a környezetvédelmi minisztériumhoz. A cég később élesen bírálta, és „Románia fejlődése elleni irányított, gátlástalan támadásnak” nevezte azt az állásfoglalást, amiben az Európai Parlament a cianidos bányászat uniós betiltására szólít fel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés