
Nem fogadta el a Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó bizottsága hétfőn Liviu Dragnea lemondását a párt ügyvezető elnöki tisztségéről. Mint arról beszámoltunk, Dragneát pénteken ítélte nem jogerősen a legfelsőbb bíróság egy év felfüggesztett szabadságvesztésre a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt.
2015. május 18., 16:082015. május 18., 16:08
A politikus már közvetlenül az ítélet után lemondott a régiófejlesztési és közigazgatási tárca éléről.
Dragnea az állandó bizottság hétfői ülésén benyújtotta lemondását az ügyvezető elnöki tisztségről, a testület azonban nem fogadta el azt. Victor Ponta pártelnök-kormányfő közölte: mivel az elnökségi tagok nem akartak dönteni, Dragnea sorsáról a párt végrehajtó bizottsága dönt szerdai ülésén.
Dragnea hétfőn közölte: letette az asztalra a lemondását, azt azonban az állandó bizottság egyetlen tagja sem fogadta el. Közölte: a párton belül és kívül is sokan biztosították a támogatásukról.
A PSD korábban elfogadott egy olyan szabálymódosítást, miszerint a korrupció miatt elítélt tagok elveszítik pártbeli tisztségüket. Csakhogy Ponta hétfőn azt mondta: Dragneát nem korrupció miatt marasztalták el, hanem egy politikai döntés miatt.
Dragnea egyébként vasárnap este a kormány hivatalos szócsövének számító Antena 3 hírtelevízióban ismételten kijelentette: ártatlannak tartja magát, ezért igazságtalannak tekinti az ellene zajló eljárást és az alapfokú elmarasztaló ítéletet. Állítása szerint testvére – aki 2013-ban, 58 éves korában rákban hunyt el – emiatt az ügy miatt halt meg.
Mint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) választási csalás megszervezése és befolyással üzérkedés vádjával állította bíróság elé a kormányzó párt egyik legbefolyásosabb politikusát.
Mindemellett vádat emeltek további 74 személy, köztük Teleorman, Vrancea, Gorj és Olt megyei választási bizottságok elnökei és tagjai ellen. Dragneát azzal vádolják, hogy csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami az akkori államfő leváltását eredményezte volna. (Mivel a részvétel nem haladta meg az ötven százalékos érvényességi küszöböt, Băsescu visszatérhetett az elnöki hivatalba).
A DNA szerint a Dragnea által irányított bűnszövetkezet tagjai az ügyészség szerint nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó román vendégmunkások aláírásait, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat.
A referendumper keretében idén márciusban a bíróság tanúként kihallgatta Victor Ponta miniszterelnököt is. A PSD elnöki posztját is betöltő kormányfő elmondta: az alakulat kizárólag törvényes eszközökkel mozgósította a választókat, a részvételi adatok begyűjtését célzó hálózatot pedig a szavazás napján kizárólag tájékozódásra használták.
Ponta mindazonáltal elismerte: más pártokhoz hasonlóan a PSD is beszervezte embereit, hogy a választás napján SMS-ben küldjék meg a pártközpontnak a részvételi adatok alakulását. De a kormányfő cáfolta, hogy a jelentések már urnabontás előtt arra is kiterjedtek volna: hány „igen\" és hány „nem\" szavazatot adtak le.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
szóljon hozzá!