Hirdetés

Védelmébe vette az antiszemitizmussal vádolt Klaus Johannist a Romániai Zsidó Közösségek Föderációja

•  Fotó: Facebook/Cancelaria Rabinica-FCER

Fotó: Facebook/Cancelaria Rabinica-FCER

Megvédte Klaus Johannis román államfőt az antiszemitizmus vádjával szemben a Romániai Zsidó Közösségek Föderációja (FCER).

MTI

2018. november 22., 21:492018. november 22., 21:49

A föderáció csütörtöki közleményében a leghatározottabban elutasította a román államfő ellen megfogalmazott vádat. A közleményben – Johannis érdemeit hangsúlyozva – kiemelik:

Idézet
az antiszemitizmus vádját, a holokauszt áldozatainak az emlékét, az emberiség eme tragédiáját nem szabad politikai célokra felhasználni”.

A Romániai Zsidó Közösségek Föderációja ugyanakkor a kisebbségek kollektív megbélyegzésével szemben is állást foglalt. Leszögezte: kiváló munkakapcsolatot ápol a Romániai Németek Demokrata Fórumával, melyet kitartó partnernek ismert meg a demokráciáért és az antiszemitizmus ellen folytatott harcban.

Hirdetés

A föderáció azokra a vádakra válaszolt, amelyeket a zsidó származású Ilan Laufer fogalmazott meg a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában adott keddi sajtónyilatkozatában, miután Klaus Johannis államfő elutasította a kinevezését a miniszterelnök-helyettesi ranggal társuló regionális fejlesztési miniszteri posztra.

Laufer az államfő „újabb antiszemita megnyilvánulásának” minősítette a kormányfőhelyettesi kinevezésének az elutasítását.

Fontos adaléknak tartotta, hogy Johannis német nemzetiségű, és „gyanús kapcsolatot ápol a Romániai Németek Demokrata Fórumával, egy náci szervezet örökösével, amelyet törvényen kívül helyezett a második világháború után megkötött párizsi békeszerződés”.

Ilan Laufer kijelentéseitől Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Viorica Dăncilă miniszterelnök is elhatárolódott. Az elutasított miniszterjelölt csütörtök este az egyik közösségi portálon tett bejegyzésben közölte: hirtelen felindultságában tette keddi nyilatkozatát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés