2008. március 21., 00:002008. március 21., 00:00
A felvonulás első lépéseként a vasutasok a szaktárca előtt sztrájkőrséget állnak, innen vonulnak át a kormány székhelyére, ahol ismertetik a kabinet tagjaival a követeléseiket, majd visszatérnek a minisztériumhoz. A tiltakozás a tervek szerint 16 óráig tart majd, és nem befolyásolja a vonatok közlekedését. Popa ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a szakszervezetek hajlandóak kiegyezni 13 százalékos béremelésben. Ez azt jelentené, hogy április elsejétől 540 lejre emelkedne az ágazatban a minimálbér. A követelés viszont kevesebb az eredetileg kért 18 százaléknál. A szakszervezeti vezető figyelmeztetett: ha a szerdai felvonulás alkalmával nem sikerül megegyezniük a minisztérium képviselőivel, a NATO bukaresti csúcstalálkozója után általános sztrájkot robbantanak ki. Március 5-én a vasúti szakszervezetek kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, miután a szállításügyi tárca elutasította követelésüket.
N. B. I.
Általános sztrájk a Dacia-gyárban
Általános munkabeszüntetésbe kezd a piteşti-i Dacia-gépjárműgyár szakszervezete, miután a vállalat vezetőségével folytatott béremelési tárgyalások eredmény nélkül zárultak csütörtökön. A tiltakozás hétfő reggel héttől kezdődik, és addig tart, amíg a vállalat francia vezetői nem teljesítik a 14 pontba foglalt szakszervezeti követeléseket. A megmozduláson várhatóan a gyár négyezer alkalmazottja vesz majd részt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).