Hirdetés

Vasárnap szentelik fel a Nemzet Megváltása-székesegyházat, Románia legnagyobb ortodox katedrálisát

Egy reprezentatív katedrális felépítése több mint egy évszázados óhaja a román ortodox egyháznak •  Fotó: Facebook/Catedrala Mantuirii Neamului

Egy reprezentatív katedrális felépítése több mint egy évszázados óhaja a román ortodox egyháznak

Fotó: Facebook/Catedrala Mantuirii Neamului

Vasárnap szentelik fel Bukarestben a Nemzet Megváltása-székesegyházat, az ország legnagyobb – még épülő, de befejezéséhez közeledő – templomát. Az ünnepségre hívek tízezreit várják a román fővárosból és az egész országból – közölte csütörtökön a román ortodox egyház (BOR) patriarchátusa.

MTI

2018. november 22., 18:442018. november 22., 18:44

Ebből az alkalomból Bukarestbe érkezik Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, hogy Daniel pátriárkával, a BOR vezetőjével közösen felszentelje a katedrális oltárát és ikonosztázát – a templomszentélyt a templomhajótól elválasztó, szentképekkel díszített falat. A görög ortodox egyház küldöttsége Bukarestbe hozza a románság védőszentjeként tisztelt – az evangéliumot az apostolok szétválása után Kis-Ázsia és a Fekete-tenger térségében hirdető – Szent András ereklyéjét, illetve Szent Katalin alexandriai vértanú ereklyéjének egy darabját.

Az ereklyéket már szombat délután elhelyezik a katedrális erre a célra kialakított – a hívők számára nyitott – előterében. Magán a – Szent Katalin vértanúságának emléknapjára időzített – vasárnapi oltárszentelő liturgián csak kétezer meghívott számára lesz ülőhely a katedrális belsejében,

Hirdetés

az eseményre várt mintegy 20-30 ezer hívő a templom előtti lebetonozott téren, két óriáskivetítőn keresztül követheti figyelemmel a ceremóniát

– figyelmeztetett a BOR közleménye.

A kommünikét ismertető Agerpres hírügynökség felidézte, hogy egy reprezentatív katedrális felépítése több mint egy évszázados óhaja a román ortodox egyháznak, a terve már a románság függetlenségének kivívása, a 1877-78-as háború után felvetődött, de a hatóságok halogató hozzáállása, a világháborúk és a kommunizmus miatt csak az ezredforduló környékén sikerült az ügyet kimozdítani a holtpontról.

A megfelelő helyszín körüli többéves vita után a katedrális alapkövét 2007-ben helyezték el a parlament mögötti telken, amelyet egy 2005-ös kormányrendelettel bocsátottak a BOR rendelkezésére, az építkezés pedig 2010-ben kezdődött.

A 120 méter magas, 70 méter széles, 120 méter hosszú, 38 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttesből egyelőre maga a katedrális készült el 95 százalékban. Az épület még nincs bevakolva, a belső terek azonban várhatóan nagyjából elkészülnek, legalábbis olyan mértékben, hogy Nagy-Románia centenáriuma – az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlés századik évfordulója – alkalmából meg lehessen tartani az oltárszentelést.

A BOR tájékoztatása szerint az eddig elvégzett munkálatok 110 millió euróba kerültek, ennek 25 százaléka származott adományokból,

a többit a központi és helyi közigazgatás szervei utalták át az egyháznak. A katedrális és a köréje tervezett épületegyüttes befejezésének további költségigényéről a patriarchátus nem közölt részleteket, arra hivatkozva, hogy még nem készült el minden terv.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés