Hirdetés

Váratlan döntés államvizsgadolgozat-ügyben

A plágium és a valódi szerző kilétének ellenőrizhetetlensége miatt nem kér többé államvizsga-dolgozatot a Bukaresti Egyetem jogi kara a záróvizsgához, ami így csak egy tesztből fog állni.

Bálint Eszter

2017. január 23., 19:252017. január 23., 19:25

2017. január 23., 19:482017. január 23., 19:48

Erről a felsőoktatási intézmény szenátusa döntött, miután a Mircea Dumitru volt oktatási miniszter által aláírt, a január 4-ei Hivatalos Közlönyben megjelent módosítás lehetővé tette az egyetemek számára, hogy lemondjanak a dolgozat elkészítéséről és megvédéséről vagy az elsajátított ismeretek számonkérésről.

„Egyrészt azért hoztuk meg ezt a döntést, mert elterjedt a dolgozatok adás-vétele. Egy egyszerű internetes kereséssel bármilyen szakterületen találni államvizsga-dolgozatot. Nagyon nehéz leellenőrizni, hogy ki készítette. A második probléma a plagizálás. Egy szoft megvásárlása nem olcsó, és egy olyanra lenne szükség, amelyiknek lenyűgöző adatbázisa van” – magyarázta az intézkedést a Mediafax hírügynökségnek Flavius Baias, a jogi kar dékánja. Közölte egyúttal, hogy az egyetemi tanácsban helyet kapó hallgatók is mind megszavazták az államvizsga-dolgozat megvédésének eltörlését. Jogi szakemberek azonban azt mondják, hogy az új generációk egyre gyengébben felkészültek.

„Szomorú, hogy hova jutottunk. Az államvizsga-dolgozatokat vásárolják vagy plagizálják, miközben a tesztek csak arra készítik fel az egyetemi hallgatókat, hogy megtanulják a törvénykönyveket, és nem arra, hogy gondolkodjanak. Ez azért történik, mert sok diákot vesznek fel, akik az oktatásban csak üzletet látnak. Az új generációk egyre gyengébbek. Úgy gondolom, hogy vegyes megoldásra van szükség, a tudás felmérésére és kutatómunkára. Természetes, hogy egy végzős ismerje a jogot, de lássa az összefüggéseket, és írjon nyelvtanilag helyesen” – nyilatkozta a témában Cristi Danileț bíró.

A Diákszervezetek Országos Szövetségnek (ANOSR) elnöke is azt mondja, az intézkedés az egyetemi oktatás minőségének romlásához vezethet. „Nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás. Fennáll annak a kockázata, hogy sok egyetem lemondjon az államvizsga-dolgozatról, és csak egy tesztből álljon a záróvizsga, ami nagyon könnyű. Veszélyes döntés, ami az egyetemi oktatás minőségének romlásához vezethet. Tudjuk, hogy valós probléma a plagizálás, de nem hiszem, hogy egy ilyen vizsga eltörlése lenne a megoldás” – hangsúlyozta Vlad Cherecheş, az ANOSR elnöke is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés