Válságot gerjeszt Voiculescu múltja

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Traian Bãsescunak tulajdonítják a konzervatívok az elnökük elleni kampányhadjáratot Kormányválságba torkollhat a Dan Voiculescu szenátor állítólagos besúgómúltja körül kirobbant botrány, miután a Konzervatív Párt (PC) elnöke bejelentette: alakulata komolyan fontolgatja, hogy kilép a Tãriceanu-kabinetből. Az ügy előzménye, hogy sajtóértesülések szerint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács megállapította: Voiculescu együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Noha a döntésről az érintett nem kapott hivatalos értesítést, a pártelnök-médiamágnás perelni készül a testület tagjait.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. június 19., 00:002006. június 19., 00:00

Volt vagy nem volt? – teszi fel a kérdést a romániai forradalom kapcsán Corneliu Porumboiu rendező a Kolozsváron nemrég lezajlott nemzetközi filmfesztiválon is szereplő alkotásában. Az azonos címen futó film dilemmája lengi be ezekben a napokban a hazai politikai életet is, azzal a különbséggel, hogy a „valódi” témát ezúttal Dan Voiculescu múltja szolgáltatja. Mint ismeretes, a kormányon lévő Konzervatív Párt elnöke azután került a figyelem középpontjába, hogy párttársa, George Copos lemondott államminiszteri tisztségéről az ellene korrupció gyanújával indított bűnvádi eljárás miatt, a PC pedig az alakulat vezetőjét nevezte ki Copos utódjának. Noha Voiculescuról a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) évekkel ezelőtt két alkalommal is megállapította, hogy nem működött együtt a Ceauºescu-diktatúra titkosszolgálatával, kormányfő-helyettesi tisztségbe történő „delegálásakor” a szenátor bejelentette: ismételten felkéri a testületet, adjon ki újabb bizonyítványt a kommunizmus idején folytatott tevékenységéről. Az államminiszterekre vonatkozó kötelező átvilágításon kívül a kérést többek között az indokolta, hogy a CNSAS nemrég újabb, a Szekuritáté által Voiculescuról készített dossziékat kapott a hírszerző szolgálattól (SRI), amelyek sokak szerint új megvilágításba helyezhetik az üzletember-politikus eddig feddhetetlennek vélt múltját. Mintegy négyórás csütörtöki ülésüket követően a CNSAS tagjai közölték: döntöttek a Voiculescu-ügyben, a határozatot azonban az érintettel néhány napon, a nyilvánossággal pedig 15 napon belül közlik. Csakhogy a bukaresti lapok többsége – a CNSAS-tól származó értesülésekre hivatkozva – másnap azt írta, hogy a testület ellenszavazat nélkül úgy foglalt állást: Dan Voiculescu együttműködött a politikai rendőrséggel. Lapinformációk szerint a tévécsatornát és központi napilapot, számos kereskedelmi társaságot működtető üzletember-politikus Felix fedőnéven jelentett a Szekuritáténak. Arra azonban egyelőre nem derült fény, hogy Voiculescu mikor folytatott besúgói tevékenységet: 1970 és 1982 között, a Vitrocim külkereskedelmi főosztály vezetőjeként, vagy 1982 után, amikor a Cipruson bejegyzett Crescent Commercial& Maritime Ltd. romániai kirendeltségét vezette. A politikus a hétvégén határozottan cáfolta a sajtóban megjelent vádakat, mondván: nem volt a Szekuritáté besúgója, sőt a kommunista hatóságok valutabirtoklás vádjával a nyolcvanas években letartóztatták. Voiculescu elismerte ugyanakkor, hogy írt jelentéseket a titkosszolgálatnak, szerinte azonban ezek kizárólag „szakmai beszámolókra” szorítkoztak. A PC elnöke egyben leszögezte: ha valóban kompromittáló, akkor megfellebbezi az ügyében született CNSAS-döntést, és igaza bizonyításáért kész az európai fórumokhoz fordulni, sőt kiszivárogtatás miatt bepereli az átvilágítótestületet. Emellett Dan Voiculescu közölte, pártja ma dönt a kormányból való esetleges kilépésről. (Ha a konzervatívok a távozás mellett tennék le a garast, akkor ez minden bizonnyal előrehozott választásokhoz vezetne, a másik három kormánypártnak ugyanis nem lenne többsége a parlament két házában). A PC-n belül ugyanis egyre többen vélekednek úgy, hogy Voiculescu ellen – a titkosszolgálatok bevonásával – Traian Bãsescu államfő indított lejárató kampányt, elkerülendő, hogy az általa korábban „erkölcstelen megoldásnak” nevezett politikai alakulat vezetője kormányfő-helyettesi tisztséget kapjon. Ezzel egy időben a botrány azáltal is kiterebélyesedett, hogy Voiculescu ügyvédje, Sergiu Andon PC-képviselő a hétvégén kijelentette: a CNSAS egyik, általa meg nem nevezett tagja Dominic fedőnéven együttműködött a politikai rendőrséggel.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét