Hirdetés

Választási gyorstalpaló

A rendszerváltás óta eltelt időszak hatodik parlamenti választását rendezik meg vasárnap Romániában, a szavazóhelyiségekben reggel hét órától este kilencig várják a szavazati jogukkal élni kívánó polgárokat. A mostani voksolás ugyanakkor jelentősen eltér az eddigiektől: míg 1990-től 2004-ig pártlistákra szavazhattunk, a választási törvény módosítása nyomán vasárnap már egyéni választókerületes voksolásra várják a polgárokat a 332 képviselő és 137 szenátor megválasztására.

Balogh Levente

2008. november 27., 17:392008. november 27., 17:39

Ez annyit jelent, hogy az országot a képviselőház és a szenátus tagjainak számával megegyező választókerületekre osztották fel, és mindegyikben egyetlen jelöltet indítanak a pártok. Egy képviselő 70, egy szenátor 160 ezer polgárt képvisel. Ennek nyomán a kampány is kevésbé személytelen, a jelöltek arca, személyisége is sokat nyom a latban, hiszen most nem csupán egy pártlogóra, hanem névre kell voksolni. A Traian Basescu államfő kezdeményezésére elfogadott módosítás hivatalos indoka az, hogy az egyéni választókerületes rendszerben a képviselők közelebb kerülnek a választókhoz, és a felelősségük is nagyobb, ám a pártszínek sok esetben még mindig fontosabbnak bizonyulnak, mint a jelöltek. Ugyanakkor tágra nyílt a kapu az előtt is, hogy a pártok olyan jelölteket állítsanak, akik eddig távol maradtak a politikumtól, és művészként, sportolóként, médiaszemélyiségként tettek szert közismertségre, népszerűségre, amelyet most az őket indító pártok szeretnének kamatoztatni.

Az új választási rendszer lényeges módosítást hozott a részvételben is: azok, akik a választás napján nem tartózkodnak lakhelyükön, hátrányos helyzetbe kerülnek, mivel mindenki csakis a hivatalosan bejegyzett lakhelyén adhatja le a voksát, a pótlisták megszűntek. A kormány ezen a helyzeten oly módon próbált enyhíteni, hogy a más városban tanuló egyetemi hallgatók számára 25 éves korig egy ingyenes menettérti utazást biztosít a lakóhelyükre. A választásra jogosult polgárok személyi igazolvánnyal és választói kártyával voksolhatnak.

Ahhoz, hogy egy párt képviselőt juttathasson a parlamentbe, országos szinten el kell érnie az 5 százalékos küszöböt. Emellett létrehozták az alternatív küszöböt is, ami leginkább az RMDSZ-nek kedvezhet: ennek értelmében az a párt, amely hat képviselői és három szenátori kerületben győz, szintén bejut a törvényhozásba.

A mandátumok elosztása meglehetősen bonyolult: csak az a jelölt lehet biztos győzelmében, aki a voksok 50 százalékát plusz egy szavazatot összegyűjtött, a többi kerület esetében a listás szavazásnál alkalmazott mandátum-visszaosztási gyakorlatot használják, így a tiszta egyéni választókerületes választási rendszerhez képest nagyobb mértékben biztosítható az arányos képviselet. Hátrányba kerülnek ugyanakkor a független jelöltek: ők kizárólag akkor jutnak mandátumhoz, ha abszolút többséget szereznek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés