
Nem várt fordulatot vett a kórházi fertőtlenítőszerek hamisítása ügyében áprilisban kirobbant botrány. Augustin Lazăr legfőbb ügyész bejelentette, a nyomozó hatósághoz megérkeztek a Hexi Pharma cég egyes termékeinek hatékonyságát vizsgáló tesztek eredményei, és ezek „egy része pozitív, a többi negatív".
2016. augusztus 24., 14:272016. augusztus 24., 14:27
2016. augusztus 24., 17:092016. augusztus 24., 17:09
A főügyész elmondta, a bukaresti Cantacuzino Intézetben végzett laboratóriumi vizsgálatokat más fertőtlenítőszer-típusok esetében is elvégzik majd, és csak ezután áll módjában a vádhatóságnak releváns következtetést levonni az ügyben. Lazăr ismertette még, hogy a vitatott szerekből külföldi laboratóriumokba is küldenek mintákat bevizsgálás végett.
Az ügyészséghez befutott eredmények azért meglepőek, mivel a Gazeta Sporturilor tényfeltáró cikksorozata szerint a piacvezető Hexi Pharma többszörösen, sok esetben tízszeresen hígított fertőtlenítőszereket szállított a hazai kórházaknak, a páciensek tízezreinek életét sodorva veszélybe. A botrány kirobbanását követően az egészségügyi minisztérium is bevizsgáltatta a működését időközben beszüntető cég termékeit, és a teszteken valamennyi szer megbukott, ugyanis egyetlen termék esetében sem felelt meg a valós koncentrátum a címkén feltüntetett hatóanyaggal.
A főügyészség már májusban eljárást indított a hamisított fertőtlenítőszerek ügyében, a vizsgálatokat pedig egyedül Dan Condrea, a Hexi Pharma volt tulajdonosa ellen szüntették be annak egy közúti baleset során bekövetkezett halálát követően. Flori Dinut, a cég vezérigazgatóját ugyanakkor kilencvenkilenc rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalással, valamint 29 rendbeli csalással és a betegségek megelőzésének meghiúsításában való részvétellel gyanúsították meg, az ügyészség szerint ugyanis Condrea jobbkeze tisztában volt azzal, hogy a forgalomba hozott fertőtlenítőszerek koncentrációtartalma eltér a címkéken és a termékleíráson feltüntetett értékektől.
Cătălin Tolontan, a Gazeta Sporturilor főszerkesztője blogbejegyzésben reagált a főügyész nyilatkozatára, azzal vádolva Augustin Lazărt, hogy „hátat fordított a valóságnak\" Hexi-ügyben. A fertőtlenítőszerekkel kapcsolatos ankét szerzője fenntartja, hogy például a cég Suprasept elnevezésű terméke tízszeres hígítás után jutott el a hazai kórházakba, és mindezt a kormány által megrendelt tesztek is alátámasztották.
Ezzel szemben Traian Băsescu volt államfő kételyeinek adott hangot annak kapcsán, hogy a hígított szerek ügye valós tényeken alapszik, megkockáztatva, hogy „megrendezték\" az egész botrányt. Facebook-bejegyzésében a politikus lehetetlennek nevezte, hogy a hírszerző szolgálat – amelynek bukaresti kórháza évekig szintén a cég termékeit használta –, továbbá a kórházigazgatók és orvosok ezrei ne figyelmeztettek volna már évekkel ezelőtt a csalásra. „Sok minden bűzlik a Hexi-ügyben. Visszautasítom azt a feltételezést, hogy menedzserek és orvosok százai feláldozták a betegeik életét némi kenőpénz kedvéért\" – írta Băsescu.
Nem kis meglepetésre „házon belül\" is kitámadták a GSP tényfeltáróit. Mircea Badea, a sportnapilapot is kiadó Intact-tröszthöz tartozó Antena 3 botrányairól elhíresült műsorvezetője ama véleményének adott hangot, miszerint az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályának (DIICOT) ugyanúgy vizsgálatot kellene indítania Tolontan ellen az újságíró „eszement szemétségei\" miatt, mint ahogy eljárás folyik a Sky News riportjában fegyverkereskedőkként bemutatott három erdélyi férfival, valamint a brit tévécsatorna újságírójával szemben.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!