
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hétfőn Vasile Blaga volt belügyminiszter és szenátusi házelnök ellen, aki szeptemberben az eljárás miatt mondott le a Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről.
2016. november 28., 19:142016. november 28., 19:14
2016. november 28., 20:182016. november 28., 20:18
Blagát befolyással való üzérkedés gyanújával állítják bíróság elé. A korrupcióellenes ügyészek szerint 2011 és 2012 között az azóta a legnagyobb román jobbközép pártnak számító Nemzeti Liberális Pártba (PNL) beolvadt Demokrata Liberális Párt (PDL) főtitkáraként négy alkalommal összesen 700 ezer euró kenőpénzt kapott egy vállalkozótól.
Az ügyészek szerint Blaga a párt második embereként befolyását kihasználva elintézte, hogy ezért cserében a vállalkozó cégei szerződést kapjanak két állami vállalattól. Blaga a PDL akkori alelnökén, Gheorghe Ștefanon keresztül kapta meg a pénzt. Ștefant korábban egy másik perben börtönbüntetésre ítélték. A pénz egy része a PDL kasszájába került az ügyészek szerint.
Blaga szeptember végéig a PNL társelnöke volt, erről a tisztségéről azt követően mondott le, hogy tudomására hozták az ellene indított bűnvádi eljárást. Akkor a jobboldali erő kampányfőnöki tisztségéből is távozott. A Bihar megyei származású politikus több kormánynak is a tagja volt, a belügyminiszteri tisztséget előbb a liberális Călin Popescu Tăriceanu kabinetjében, 2004 és 2007 között töltötte be, majd 2009 és 2010 között az Emil Boc vezette kormányban. 2011 és 2012 között a szenátus elnöki tisztségét is ellátta. Traian Băsescu egykori államfő egyik bizalmasa, kampányfőnöke volt, később a viszonyuk alaposan megromlott.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!