Fotó: Pinti Attila
A román Védelmi Minisztérium hétfői állásfoglalása szerint az idegen háborús emlékhelyek átalakítása csakis a minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) előzetes hozzájárulásával végezhető el Romániában, és a hivatal – 2004-es megalakulása óta – nem járult hozzá az úzvölgyi katonatemető átalakításához.
2019. június 03., 14:372019. június 03., 14:37
2019. június 10., 22:502019. június 10., 22:50
A tárca a magyar szimbólumok és feliratok elleni jogi harcáról elhíresült Dan Tanasă blogger kérdésére fejtette ki álláspontját az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban, ahol április folyamán Dormánfalva polgármesteri hivatala román hősök parcelláját hozta létre. Álláspontját a Dantanasa.ro blog közölte.
A minisztérium álláspontja szerint az úzvölgyi katonatemetőt a román Hősök Emléke Társaság alakította ki 1926-1927-ben, amikor az osztrák-magyar hadsereg ott eltemetett mintegy 350 katonájának a sírja mellé mintegy 900 különböző nemzetiségű katona földi maradványait temette el.
A védelmi tárca megemlíti, hogy 1984-85-ben, illetve 1988-89-ben országosan leltározták a román és idegen hadisírokat és háborús emlékműveket, és az ekkor készült nyilvántartásban „a Hargita megyei Csíkszentmárton községhez tartozó Úzvölgye településen” olyan temető szerepelt, amelyben román, magyar, német, orosz, olasz és szerb katonák nyugszanak.
A tárca a hadisírokra és -emlékművekre vonatkozó nemzetközi egyezményekre, az ezek jogállását szabályozó 2003/379-es román törvényre, és a törvény végrehajtását szabályozó 2004/635-ös kormányhatározatra hivatkozott. A törvényből azt is idézte, hogy a közigazgatási egységek köz- vagy magánterületén fekvő román háborús emlékművek megóvása az érintett önkormányzatok feladata.
A román védelmi tárca immár a negyedik román állami intézmény, amelyik állásfoglalásában arra világít rá, hogy Dormánfalva önkormányzata nem járt el törvényesen, amikor román parcellát alakított ki az úzvölgyi katonatemetőben. Korábban a Kulturális Minisztérium és az Állami Építkezési Felügyelőség is azt közölte, hogy az önkormányzat törvénytelenül állította ki maga számára a parcella létrehozásának az építési engedélyét, és a közbeszerzési hatóság is megállapította a törvénytelenséget. A kulturális tárca ugyanakkor azt is közölte, hogy a temető magyar állami támogatással történt felújításához sem járult hozzá, és – Dan Tanasă blogger értelmezése szerint – a román védelmi tárca is ezt mondja.
Az Agerpres hírügynökség az ONCE-tól kapott információkra hivatkozva korábban azt közölte: az úzvölgyi temetőben 149 ismert és nyolc ismeretlen román katona van eltemetve, akik mellett 1155, idegen hadsereghez tartozó katona nyugszik. Utóbbiak közül 794 magyar, 108 német, négy orosz, három szerb, két osztrák, két olasz és 242 azonosítatlan. Nyilvánosságra kerültek ugyanakkor a temető 1926-1927-es átalakításának a rajzai és feljegyzései is. Ezek szerint a temetőben 1197 katonát temettek el, és köztük 794 magyart, 242 ismeretlent, 121 németet, 22 oroszt, 11 románt, 3 szerbet, 2 olaszt és 2 osztrákot. A temető kézzel rajzolt térképén a román társaság 1927-ben hat magyar, egy osztrák és egy német parcellát tüntetett fel.
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús sírkertben, ahol félszáz betonkeresztet és egy emlékművet állított fel. Úzvölgye közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben megállapodott arról, hogy a település területe a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvához tartozik. A Bákó megyei kisváros polgármestere április közepén e megállapodás alapján a moldvai településre telekkönyveztette a temető területét. A településről 2017-ben költözött el az utolsó lakos.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
szóljon hozzá!