Hirdetés

Utolsó figyelmeztetés

Uniós intőt kapott Románia az egységes hívószám miatt. Figyelmeztető levelet kapott csütörtökön Románia az Európai Bizottságtól, melyben a testület a 112-es egységes segélyhívószámot tárcsázók tartózkodási helyének azonosításához szükséges műszaki gondok megoldását sürgeti.

Lázár Lehel

2008. április 04., 00:002008. április 04., 00:00

Az országot már korábban is sürgette ez ügyben a bizottság, ez pedig az utolsó figyelmeztetés a múlt év novemberében megkezdett jogsértési eljárásban, ami után már az Európai Bíróság következik. „A Bizottság utolsó figyelmeztetést küld Románia és Bulgária számára a 112-es egységes hívószámot illetően” – áll a levélben. A dokumentum szerint nincs biztosítva a híváskezdeményezés helyére vonatkozó információszolgáltatás, emiatt nem lehet beazonosítani a befutó hívás földrajzi helyét. Ennek balesetek esetén van jelentősége, amikor a hatóságok azonosítják a telefonáló tartózkodási helyét. Bulgária esetében azt kifogásolják, hogy a 112-es hívószámot nem lehet az ország egész területén elérni.

A román Távközlési és Informatikai Minisztérium kezdeményezésére a kormány március 19-én fogadta el az egységes hívószám rendszerének működéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet. Borbély Károly miniszter szerint ez lehetővé teszi, hogy még ebben az évben megoldódjon a rendszer működtetésének finanszírozása, a költségeket az állami költségvetés biztosítja. A rendelet a 112-es számot hívók földrajzi helyének meghatározását lehetővé tevő intézkedéseket is tartalmazza, azonban a jogszabály követelte műszaki megoldásokat mindössze a nyár végén tudják alkalmazni.

A rendőrség, mentőszolgálat és a tűzoltóság központjának egyszerre történő elérését lehetővé tevő segélyhívószámot múlt évben 36 millió alkalommal tárcsázták Romániában, ebből 33 millió hamis riasztásnak bizonyult. Ilyen eset történt csütörtökön Szovátán, amikor egy férfi közölte az ügyeletessel, hogy bombát helyezett el a Danubius hotelben. A bombariadó hamisnak bizonyult, a hatóságok pedig kiderítették, hogy a telefonáló egy pszichikai problémákkal küszködő személy. Ugyancsak csütörtökön, Szászrégenben az egységes hívószámon jelentette egy férfi, hogy egy késsel elvágta a felesége torkát. Mint kiderült, a telefonáló részeg volt, feleségének pedig semmi baja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés