2011. december 07., 13:362011. december 07., 13:36
Mint arról beszámoltunk, a kormány a jövőre hatályba lépő takarékossági intézkedések részeként döntött úgy, hogy megvonja az 1989-es forradalom során érdemeket szerzett személyeket megillető állami juttatásokat.
Ennek nyomán gyűlt össze a bukaresti Egyetem téren mintegy háromszáz érintett, aki a tiltakozás során leszögezte: nem anyagi, hanem politikai követeléseik vannak, ezért a kormány lemondását és „szabad választások” kiírását követelte. A tüntetők Traian Băsescu államfőt és Emil Boc miniszterelnököt tették felelőssé az ország nehéz helyzetéért.
A demonstráció résztvevői és a csendőrök közötti összetűzések oka az volt, hogy – bár a forradalmárok a romániai demokrácia „nulladik kilométerköveként” emlegetett, az 1989-es események során kulcsszerepet játszó Egyetem téren kívántak demonstrálni, a bukaresti önkormányzat ezen a helyszínen nem, csupán az Alkotmány téren engedélyezte a megmozdulást. A dulakodás akkor tört ki, amikor a helyszínre érkezett rendfenntartók megpróbálták átterelni a tüntetőket az engedélyben szereplő helyszínre, illetve ki akarták szorítani őket az úttestről, ahol akadályozták a gépjárműforgalmat.
Bár egyes tüntetők szerint az összecsapás során a csendőrök könnygázt is használtak, a hatóságok ezt cáfolták. Az incidenst követően némileg lenyugodtak a kedélyek, a kivezényelt csendőrök szoros sorfalat vontak a tüntetők köré, akik azonban a B1 televízió stábja láttán ismét feldühödtek, és megkísérelték elkergetni az újságírókat, mivel a csatorna korábban egyetértett a forradalmárok juttatásainak megvonásával. A tüntetők egy csoportja a televízió székháza felé indult volna, de a csendőrök ezt is megakadályozták. Végül a csendőrök kérték távozásra a tévéstábot.
A tüntetők között a Forradalmárok Országos Tömbje képviselői is ott voltak – e szervezetben Ion Iliescu volt államfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt tiszteletbeli elnöke szintén tiszteletbeli elnöki tisztséget visel.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.