2010. október 12., 09:042010. október 12., 09:04
A találkozón azonban csak a kormányban részt vevő, illetve azt támogató frakciók vettek részt, a két ellenzéki párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelezte: nem kívánnak ott lenni a megbeszélésen. Utóbbi elnöke, Victor Ponta szerint a távolmaradás oka az volt, hogy nem kívántak egyszerre részt venni a találkozón a Nemzeti Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nevű párttal, amely zömmel a PSD-ből kilépett honatyákból áll.
Emil Boc közölte, már tegnap este összeült a kormánykoalíció, hogy megvitassa a nyugdíjtörvény módosításának és a többi sürgős jogszabály elfogadásának lehetőségeit. Közölte, a nyugdíjtörvény kérdésében figyelembe veszik az államfő észrevételeit – miszerint a nők nyugdíjkorhatárát 2030-ig nem 65, csupán 63 évre kell emelni –, és mindent megtesznek azért, hogy a parlament mihamarabb elfogadja a jogszabályt. Az oktatási és az egységes bérezési törvény kapcsán nem zárta ki a kormányzati felelősségvállalás lehetőségét sem. Arra is kitért, hogy a kormány tagjainak aktívabban részt kell venniük az uniós pénzalapok lehívásában.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke szintén az oktatási törvény mihamarabbi elfogadását sürgette, egyúttal azt is bejelentette, hogy az RMDSZ támogatja, hogy a nők nyugdíjkorhatára két évvel kevesebb legyen, mint a férfiaké. Traian Băsescu államfő közölte, azért kezdeményezte a találkozót, hogy összehangolja a kormányoldal és az ellenzék álláspontját a nemzeti prioritások témájában, ám mivel az ellenzék távol maradt az egyeztetésekről, ő maga helyettesíti azt.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.