
Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének (CIA) Romániában működő illegális börtönei kapcsán fölmerült vádak kivizsgálására hozna létre parlamenti bizottságot Marius Obreja, a szenátus védelmi bizottságának nemzeti liberális párti (PNL) elnöke.
2015. október 05., 16:122015. október 05., 16:12
Az ellenzéki politikus egyúttal levélben kérte fel a szenátus vezetőségét arra, hogy kérje a CIA törvénytelen, kínzáson alapuló kihallgatási technikáival kapcsolatos washingtoni jelentés Romániára vonatkozó része titkosságának a feloldását.
Obreja emlékeztet, hogy a felsőház védelmi bizottsága szeptember 25-én találkozott az Európai Parlament igazságügyi, belügyi és emberi jogi bizottságának tagjaival, a megbeszélésen pedig arra a megállapításra jutottak, hogy szorosabbra kell fűzni az együttműködést az emberi jogok megsértésével kapcsolatos gyanúk eloszlatása érdekében.
Mint ismeretes, a gyanú szerint a CIA Bukarestben üzemeltett olyan titkos börtönt, amelyben kínzással próbált vallomást kicsikarni a titokban odaszállított, terrorizmussal gyanúsított közel-keleti személyekből. Bukarest a leleplező információk ellenére is következetesen tagadja a börtönök létét.
Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!