Hirdetés

Újabb hatáskörétől fosztotta meg a kormánykoalíció Johannist

A román kormánykoalíció újabb hatáskörétől fosztotta meg Klaus Johannis elnököt, miután a szenátus úgy módosított egy kormányrendeletet, hogy az államfő által irányított Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak nem lesz többet beleszólása a belügyminisztériumi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.

MTI

2017. május 16., 19:332017. május 16., 19:33

Mădălina Dobrovolschi, az elnök szóvivője kedden elmondta: a döntés aggasztó a „román jogállamiság épségére" nézve. Emlékeztetett, hogy a kabinet nemrég a telekommunikációs hatóság vezetőjének kinevezésében játszott szerepétől is megfosztotta az elnököt, ami

azt sejteti, hogy jól kitervelt politikai akció az elnök hatáskörének korlátozása

Hirdetés

– mondta a szóvivő.

A telekommunikációs hatóság vezetőjének kinevezése esetében a jobbközép pártok politikai támogatásával elnöki székbe juttatott Johannist a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormány fosztotta meg hatáskörétől április végén. Akkor egy sürgősségi rendeletet fogadtak el, amely szerint a parlamentnek kell döntenie a hatóság vezetőjéről, nem az elnöknek.

Dobrovolschi szerint a kormány azóta sem adott magyarázatot. Hozzátette: a belügyi titkosszolgálat vezetője esetében azért indokolatlan a védelmi tanács és az elnök megkerülése, mert

az intézménynek fontos szerepe van Románia védelmében és nemzetbiztonságának szavatolásában.

A román szenátus hétfőn módosított egy sürgősségi kormányrendeletet, amely a belügyi titkosszolgálat belső szervezéséről rendelkezett. A rendeletet tavaly fogadta el a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány. A rendeletet a szenátus a tavaly leköszönt kormány szándékával ellentétesen módosította úgy, hogy a belügyi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésében a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak nem lesz többet szerepe. A testületet Johannis vezeti, tagjai között van többek között a miniszterelnök és több miniszter.

A román ellenzéki média úgy kommentálta a szenátus döntését, hogy a belügyi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésében Carmen Dan belügyminiszternek lesz döntő szava, aki Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke egyik bizalmasának számít.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés