
Fennáll a gyanú, hogy kórházi fertőzés nyomán vesztette életét Neamț megyében egy újszülött, akinek ikertestvérénél kimutatták a baktériumot.
2016. július 24., 19:082016. július 24., 19:08
2016. július 24., 21:232016. július 24., 21:23
Hírügynökségi jelentések szerint a július 9-én világra jött ikerpár egyik tagja néhány nappal később életét vesztette a Piatra Neamț-i kórházban, amelynek orvosok a koraszülötteknél gyakran fellépő agyvérzésnek tulajdonítják a halál okát. Ezt követően a szülők kezdeményezésére életben maradt gyermeküket a iași-i Cuza Voda-szülészetre utalták át, ahol kiderült, hogy a baba a Klebsiella baktériummal fertőződött, mégpedig minden bizonnyal a Piatra Neamț-i kórházban. Maria Stamatin, a jászvásári szülészet igazgatója vasárnap elmondta, a csecsemőt mesterségesen táplálják, állapota stabil. A szülők közölték, eredetileg mindkét gyermeküket át akarták szállíttatni a iași-i kórházba, ám kérésüket eredetileg megtagadták.
A mostani immár a sokadik botrány, amely megrengeti a romániai egészségügyet. Egy orvos jóvoltából nemrég olyan videofelvételek láttak napvilágot, miszerint az égési sérülteket kezelő bukaresti kórházban egy páciens sebében légylárvák nyüzsögnek. Korábban a Hexi Pharma cégről derült ki, hogy hétszeresen felhígított fertőtlenítőszert adott el a piacihoz képest tízszer magasabb áron háromszáz hazai kórháznak. Szakemberek szerint a bukaresti Colectiv klubban tavaly októberben történt, 64 halálos áldozatot követelő tűzvész áldozatainak egy része a kórházban, nozokomiális fertőzés következtében hunyt el, holott megmenthető lett volna, ha a kórházi fertőzések megelőzése hatékonyabb lenne az országban.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.
Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.
A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.
A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.
Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!