Hirdetés

Új román–amerikai kiadatási egyezmény

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Egyszerűsített eljárással is hazaküldhetők a bűnelkövetők Új kiadatási egyezményt látott el tegnap Bukarestben kézjegyével Tudor Chiuariu román igazságügyi miniszter és Nicholas F. Taubman, az Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott bukaresti nagykövete. A dokumentummal egy időben aláírták a nemzetközi jogsegélyegyezmény kiegészítő dokumentumát is.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. szeptember 11., 00:002007. szeptember 11., 00:00

Az új kiadatási megállapodás egyszerűbb és hatékonyabb eljárást eredményez majd. Az eddig érvényben lévő dokumentumot még 1924-ben írta alá a két állam, és utoljára 1936-ban módosították.
Az egyezmény értelmében a két fél kötelezettséget vállal, hogy kiadja a bűnvádi eljárás alatt álló vagy elítélt személyeket, amennyiben azt a másik ország hivatalos szervei kérik. Tudor Chiuariu elmondta, az új egyezmény kiiktatja a korábbi dokumentum egyik legnagyobb hibáját, nevezetesen azt a kitételt, amely a nyilvántartott bűncselekmények listájához köti a bűnelkövetők kiadatását. Így mostantól bármely olyan bűncselekmény elkövetője kiadható, amelynek büntetése mindkét államban meghaladja az egyévnyi szabadságvesztést. Az Egyesült Államok törvényei értelmében halálbüntetéssel sújtandó elkövetők ugyanakkor nem tartoznak az egyezmény hatálya alá, ezeket csak akkor adja ki Románia, ha Washington garantálja, hogy hazatértük után nem a legsúlyosabb büntetést róják ki rájuk. Az egyezmény emellett bevezeti az egyszerűsített kiadatás intézményét, azaz amennyiben a gyanúsított is beleegyezik, minden további procedúra nélkül átadható a kérő állam hatóságainak.
Az 1999-ben aláírt kétoldalú jogsegélyegyezmény módosítása azért volt szükséges, hogy megfeleljen az Egyesült Államok és az Európai Unió között 2003-ban aláírt dokumentum előírásainak. A kiegészítések értelmében kibővül azon területek köre, amelyekben a két állam hatóságai segítséget nyújthatnak a másik állam illetékes szerveinek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés