2008. június 06., 00:002008. június 06., 00:00
A testület, amely alkotmányjogi szakértőkből áll, az államfő javaslatára jött létre. Az elnök rámutatott: Románia jelenlegi területi és közigazgatási felosztása már nem felel meg az ország fejlődési követelményeinek, és ennek egyenes következménye, hogy az európai támogatások egy részét nem sikerül kihasználni. Az államfő emellett elmondta: nagy jelentősége van annak, hogy egy semleges szakértőkből álló testület megvizsgálja, hogy milyen formában lehet módosítani az alaptörvényt. Idetartoznak az állami intézmények működőképességének javítását célzó módosítások, de egyben az ország területi és közigazgatási felosztására vonatkozók is. Veress Emőd, a bizottság tagja, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára a Krónika kérdésére elmondta: a testület feladata, hogy szakmai elemzésnek vesse alá az alaptörvényt. Tapasztalataikat jelentésbe foglalják, amelyet az államelnöki hivatalhoz továbbítanak. Arra, hogy azután mi következik, Veress nem tudott választ adni, mert amint fogalmazott: a döntés onnan már a politikusokra tartozik. Arra, hogy a jelentésnek mikorra kell elkészülnie, szintén nem tudott pontos választ adni. A testület egyébként több romániai egyetem oktatóiból, alkotmányjogi szakértőkből áll, az államfő által kinevezett elnöke pedig Ioan Stanomir, a Bukaresti Egyetem alkotmányjogi tanára.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.