
Fotó: Mediafax
2010. március 03., 09:252010. március 03., 09:25
Botrányos előzmények után, az ellenzéki képviselők távollétében fogadta el tegnap a képviselőház a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői már a hétfő délutáni, cikkelyenkénti szavazásról is távol maradtak, mivel a két ellenzéki párt álláspontja szerint a kormánytöbbség a házszabályt megsértve, a kötelező procedúrák megkerülésével vette napirendre a törvényjavaslatot.
Az ellenzék egyúttal úgy vélte, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) azért sürgette a törvény elfogadását, mert azáltal szeretné bebetonozni saját embereit a kormánynak alárendelt megyei igazgatóságok és hatóságok élén, a jogszabály ugyanis álláspontjuk szerint elősegíti a politikai alapú kinevezéseket. Ezért tegnap mindkét alakulat bejelentette, hogy alkotmánybíróságon támadja meg a 172 vokssal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadott, a közalkalmazottak jogállását szabályozó 1999/188-es törvényt módosító jogszabályt.
Valeriu Zgonea a PSD részéről közölte, pártja jogászai együttműködnek a PNL szakembereivel az alkotmánybírósági fellebbezés összeállításán, egyúttal kezdeményezi Sulfina Barbu PDL-s képviselő, az alsóház közigazgatási bizottsága elnökének felelősségre vonását is a szerintük előkészítetlen törvény napirendre tűzése miatt. Zgonea szerint a kormány mintegy négyezer közalkalmazottat „betonoz be” tisztségébe.
A közigazgatási bizottság hétfőn sürgősségi eljárással tárgyalta meg a tervezetet, és a PDL két javaslatát beépítve egyrészt négyről három évre csökkentette azt az időtartamot, amelynek elteltével előléptethető egy közalkalmazott, másrészt a vezetői tisztség betöltéséhez szükséges képzés időtartamát ötről három évre szállította le. Elfogadták azt a javaslatot is, amely feloldja a 2010. december 31-éig meghirdetett előléptetési moratóriumot. A szenátus már február 22-én elfogadta a jogszabályt. Vasile Blaga belügyminiszter akkor elmondta, a jogszabály a kormánynak alárendelt közintézményekben szerződéses viszonyban dolgozó koordinációs igazgatókat és igazgatóhelyetteseket igazgatói és igazgatóhelyettesi besorolással közalkalmazottá nyilvánítja.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke a jogszabályt ért vádak kapcsán tegnap emlékeztetett, hogy az RMDSZ tavaly tüntetéseket szervezett a korábbi PDL–PSD-kormány által elfogadott rendelet ellen, amely szerint a helyi közintézmények vezetői esetében nem követelte meg a közalkalmazotti státust, így lehetővé tette a köztisztviselők politikai alapú kinevezését. „Éppen ezért támogatjuk az új jogszabályt, amely ismét közalkalmazotti jogállásba helyezi az igazgatókat, ezáltal biztosítja az intézmények stabilitását” – hangsúlyozta Markó Béla. A politikus emlékeztetett, a jogszabályt annak nyomán fogadták el, hogy az alkotmánybíróság korábban az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a politikai alapú kinevezések gyakorlatát.
Markó szerint amikor az RMDSZ kormányra lépett, nem politikai szempontok alapján alkudta ki magának az intézményeik vezetői tisztségeit, hanem a magyarság számaránya alapján kért megfelelő számú szakértői tisztséget. Szakál András, a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének vezetője közölte: az új jogszabály alkotmányos, hiszen annak révén nem történt más, mint hogy visszatértek a 2009-ig alkalmazott gyakorlathoz, amikor a közintézmények élén közalkalmazotti státusú vezetők álltak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).