Hirdetés

Jövő hét elején állhat össze az új kormány névsora

Várhatóan hétfőre készül el az új, szakértői kormány végleges névsora, és kedden vagy szerdán állhat a parlament elé bizalmi szavazásra, és teheti le az esküt.

Balogh Levente

2015. november 12., 15:182015. november 12., 15:18

A jelöltek névsorának kialakulását követően ugyanakkor a kijelölt miniszterelnök újabb egyeztetéseket folytat a pártokkal.

Mint ismeretes, amint elkészült a kormánynévsor, a miniszterjelölteknek részt kell venniük a leendő szakterületükben illetékes parlamenti bizottságok meghallgatásán, majd ezt követően a parlament két háza együttes ülésen szavaz a kormány támogatásáról. Amennyiben a törvényhozás bizalmat szavaz a kormánynak, úgy annak tagjai leteszik az esküt, és ezt követően léphetnek hivatalba.

Csütörtöki sajtóértesülések szerint a kijelölt kormányfő túlságosan népesnek tartja a jelenlegi kormánystruktúrát, ezért előfordulhat, hogy átalakításokat hajt végre. Így a fejlesztési tárcát az európai alapokért felelős, a gazdaságit pedig az energetikai és kisvállalkozásokért felelős minisztériummal vonhatják össze, a távközlési és az ifjúsági és sportminisztérium pedig megszűnhet.

Egyébként Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt követően, hogy szerda este a szövetség vezetői a Klaus Johannis államfő által kedden kijelölt miniszterelnökkel egyeztettek, arra hívta fel a figyelmet, hogy a Dacian Cioloș vezette új kormánynak a kisebbségekre is oda kell figyelnie, amennyiben a szakértői kabinet bizalmat kap a parlamentben. Emellett a magyar–román viszonyt javító és az erdélyi magyar közösség bizalmatlanságát oldó lépéseket szorgalmazott. Cioloș a nap folyamán az összes parlamenti párt vezetőjét felkereste.

Kelemen megjegyezte ugyanakkor, hogy Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert – aki jelenleg ügyvivő kormányfőként a hamarosan leköszönő kabinetet vezeti – szívesen látnák a Cioloș vezette kormányban is, mivel mindig nyitottnak mutatkozott az oktatásban tapasztalt problémák megvitatására.

Más a helyzet viszont Bogdan Aurescu külügyminiszterrel: őt – akármilyen jó diplomatának tartják is egyesek – nem tudják elfogadni, mivel nem nevezhető függetlennek, ugyanis a Szociáldemokrata Párt (PSD) listáján szerepelt a legutóbbi választáson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés