Hirdetés

Ügyészség: öngyilkos lett a Hexi Pharma tulajdonosa

Öngyilkossági szándékkal tudatosan ütközött gépkocsijával az út menti fáknak május végén a hamisított kórházi fertőtlenítőszerek botrányában érintett Dan Condrea vállalkozó – állapította meg a román legfőbb ügyészség.

MTI

2016. július 20., 11:522016. július 20., 11:52

2016. július 20., 12:152016. július 20., 12:15

Cornelia Șandru, a vádhatóság szóvivője szerdán bejelentette: lezárták a baleset ügyében indított vizsgálatot, ugyanis nem találtak bűncselekmény elkövetésére utaló jeleket. A nyomok arra utalnak, hogy Condrea szándékosan vezette neki személygépkocsiját Bukarest közelében az út mentén levő fáknak. A vállalkozó nagy sebességgel hajtott neki egy fának, fékezésre utaló nyomokat ugyanis nem találtak a baleset helyszínén. Az ütközés olyan erős volt, hogy ennek nyomán az autó több fának is nekicsapódott, a jármű teljesen szétroncsolódott.

Halálának körülményeit azért vizsgálták ki, mert a baleset pillanatában Condrea ellen bűnügyi vizsgálat zajlott, miután kiderült, hogy vállalata, a Hexi Pharma hamisított fertőtlenítőszereket forgalmazott romániai kórházaknak. A román média szerint a Hexi Pharma tulajdonosát őrizetbe vették volna a baleset utáni napon.

Az üzletember halála ellenére folytatódik az ügyészségi vizsgálat a hamisított fertőtlenítőszerek ügyében. Augustin Lazăr legfőbb ügyész a múlt héten közölte, hogy 280 kórház érintett, az ügyészek által készített becslés szerint 70 millió lej kárt állapítottak meg. A többszörösen hígított fertőtlenítőszerek miatt lemondott a román egészségügyi miniszter. Az ügy azért is okozott nagy botrányt, mert Romániában magas a kórházi nozokomiális fertőzések rátája. Az elmúlt hetekben az egészségügyi minisztérium több kórházban vizsgálatot rendelt el, és megállapította, hogy több helyen nem tartják be az alapvető higiéniai szabályokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés