
Folytatódik a politikai vita amiatt, hogy a Román Televízió a kampányra hivatkozva nem engedte műsorba a Dacian Cioloş minszterelnökkel agrártémákban készült interjút.
2016. november 28., 16:322016. november 28., 16:32
2016. november 28., 17:002016. november 28., 17:00
Beidézte hétfőn meghallgatásra a képviselőház művelődési bizottsága Irina Radut, a Román Televízió (TVR) elnök-vezérigazgatóját, miután a televízió vezetése úgy döntött: a választási kampány miatt nem enged adásba vasárnap egy Dacian Cioloş miniszterelnökkel A falu élete című műsor számára készített interjút.
Gigel Ştirbu, a bizottság elnöke szerint a testület több tagjai is kezdeményezte a tévéelnök meghallgatását, ugyanakkor ő maga is úgy fogalmazott a Facebookon: a kormányfővel készült interjú letiltásával a TVR beigazolta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) „házi\" televíziója. Emlékeztetett: az interjúnak nem volt köze a választási kampányhoz, mivel mezőgazdasági témákról szól. Ştirbu szerint a PSD elnöke, Liviu Dragnea éppen azért kezdeményezte az előfizetési díj eltörlését, hogy a PSD könnyebben irányíthassa a köztévét. Közölte: az Országos Audiovizuális Tanácshoz (CNA) fordul „az európai demokráciában megengedhetetlen cenzúra\" miatt.
Márton Árpád, a testület alelnöke szerint a kormányfő köztévében való szereplését szabályozó törvény értelmezése miatt alakult ki a probléma. Irina Radu ugyanakkor elutasította a cenzúrára vonatkozó vádat, mondván: az interjút csupán halasztják. Radu Carp, a köztévé igazgatótanácsának Nemzeti Liberális Párt (PNL) által delegált tagja eközben a televízió etikai bizottságával vizsgáltatná ki, milyen körülmények vezettek az interjú letiltásához.
Carp „súlyos incidensnek\" nevezte a történteket, és azt követelte: nevezzék meg a felelősöket, mivel a közszolgálati televízió feladata az infirmációhoz való jog biztosítása, amibe az állami vezetők közpolitikai témájú megnyilvánulásainak ismertetése is belatartozik. Carp szerint a televízió vezetésének indoklása, miszerint azért halasztották el az interjú sugárzását, mert a kormányfő arcképét az egyik párt – a PNL – kampányában használja, teljesen hamis. „Cioloş úr valójában nem indul a parlamenti választáson, arcképét csupán felhasználják azok a pártok, amelyek támogatják a jelenlegi kormányt, és azt szeretnék, hogy a jelenlegi miniszterelnök mandátuma a választást követően is folytatódjék\" – mutatott rá Carp.
Az igazgatótanács liberális párti tagja emlékeztetett: A falu élete című műsor szerkesztői 2014 októberében meghívták a műsorba Victor Ponta akkori miniszterelnököt, holott az jelöltként indult az abban az évben megtartott elnökválasztáson. „2014-ben egy jelöltként induló miniszterelnök szerepelt egy olyan műsorban, amelyből 2016-ban kitiltanak egy másik miniszterelnököt, aki nem indul jelöltként. Van olyan szerkesztői logika, amely ezt a két döntést képes megmagyarázni?\" – tette fel a kérdést Carp, aki egyben a TVR menedzsmentjének mielőbbi szakmai átvilágítását szorgalmazta. Radu ennek kapcsán hétfőn kifejtette: rossz ötletnek tartja, hogy két éve Ponta szerepelhetett a tévében kampányidőszakban.
Dacian Cioloş – aki egyébként korábban mezőgazdasági miniszter volt, majd agrárügyekért felelős uniós biztos – nem járult hozzá, hogy a szerdán készült interjút kampányműsorként sugározzák.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!