Hirdetés

Tudorel Toader cáfolja, hogy az általa vezetett igazságügyi tárca kezdeményezte volna a vitatott törvénymódosításokat

Toader reményét fejezte ki, hogy idővel „a felszínre kerül a valóság az igazságszolgáltatásban” •  Fotó: Igazságügy-minisztérium

Toader reményét fejezte ki, hogy idővel „a felszínre kerül a valóság az igazságszolgáltatásban”

Fotó: Igazságügy-minisztérium

Tudorel Toader cáfolta pénteken, hogy bármi köze lenne egyes, az igazságszolgáltatás területén elfogadott és bírált törvénymódosításokhoz, és itt az igazságszolgáltatásban történt bűncselekményekkel foglalkozó ügyészség létrehozását, a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét és a büntetőtörvénykönyvek módosítását említette.

Hírösszefoglaló

2019. július 12., 17:552019. július 12., 17:55

Az Agerpres beszámolója szerint Toader azt mondta egy iaşi-i sajtóértekezleten, hogy mindet felvállal, amit miniszterként tett, de „nem vállalja azt, amit mások tettek”.

A miniszter összesen hat esetet hozott fel. Ezek közé tartozik az igazságszolgáltatásban történt bűncselekményekkel foglalkozó ügyészség létrehozása, amelyet a parlament különleges bizottsága kezdeményezett és a parlament fogadott el.

Hirdetés

A büntetés-végrehajtási jogorvoslatra vonatkozó törvényjavaslatot a korábbi, technokrata kormány fogadta el 2016-ban.

A tárcavezető elmondta: a parlament elé már ő terjesztette, közvetlenül azután, hogy miniszternek nevezték ki, de ő negatívan véleményezte a tervezetet.

A tárcavezető kifejtette:

vezetése alatt a minisztérium egyetlen amnesztiára vagy közkegyelemre vonatkozó törvényttervezetet sem véleményezett.

Toader cáfolta azt is, hogy minisztérium kezdeményezte volna a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosítását.

Hozzátette: az igazságügyi tárca negatívan véleményezte a Szuverén Beruházási Alap létrehozásáról szóló jogszabálytervezetet is.

Toader reményét fejezte ki, hogy idővel „a felszínre kerül a valóság az igazságszolgáltatásban” és úgy vélekedett, hogy azért váltották le, mert nem támogatta a fenti jogszabályokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
Hirdetés
Hirdetés