Tãriceanu az Alkotmánybíróság döntésére vár

Cãlin Popescu-Tãriceanu az Alkotmánybíróság válaszának függvényében fogalmazza meg a Monica Macovei igazságügyi miniszter esetleges menesztésével kapcsolatos álláspontját – jelentette be tegnap Camelia Spãtaru kormányszóvivő.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. február 15., 00:002007. február 15., 00:00

Mint arról beszámoltunk,a szenátus kedden, többek között kormánypártiszavazatokkal fogadta el A hazugság Monica Macovei igazságacímű ellenzéki indítványt, amelyben azigazságszolgáltatás reformjánakkéslekedését vetik a tárcavezetőszemére.
A voksolás után a NemzetiLiberális Párt (PNL) képviselői bejelentették,az Alkotmánybíróság döntésétkérik abban a kérdésben, hogy a szavazásnyomán Macoveinek távoznia kell-e posztjáról,vagy sem. A kormányszóvivő egyúttal azt isbejelentette, hogy a tegnapi kormányülésen aminiszterelnök felkérte Macoveit, a kabinet következőülésén terjessze elő az indítványáltal hiányolt intézkedéseket.
Az indítványt egyébként81 szenátor szavazta meg, és 46-an voksoltak ellene. Ezaz arány azt jelenti, hogy a kormánypártoknéhány szenátora is az ellenzékkel együttszavazott. Hírügynökségi értesülésekszerint az RMDSZ öt, a PNL három, illetve a DemokrataPárt (PD) egy szenátoráról van szó.
Az ügy főszereplője, Macoveimegerősítette, nem kíván lemondani posztjáról,annak ellenére sem, hogy a parlament felsőházamegvonta tőle a bizalmat. A miniszter a Realitatea hírcsatornakérdésére elmondta, nem kívánmegválni tisztségétől, mivel a szenátusreformellenes indítványt fogadott el. „Énviszont folytatni akarom a reformot, valamint a korrupcióelleni küzdelmet, amely a legtöbbjüket zavarja.Mindaddig maradok, amíg úgy érzem, tehetekvalamit” – szögezte le Macovei, hozzátéve,amennyiben a parlament megakadályozza a törvénytervezetekelfogadását, abban az esetben mégis lemond.
Nicolae Vãcãroiu, a szenátusszociáldemokrata elnöke ugyanakkor úgy véli,a felsőházi döntés kötelező érvénnyelbír a kormány számára, ezért akormányfőnek menesztenie kell Monica Macoveit. Emil Boc, a PDelnöke ezzel szemben úgy fogalmazott, semmilyenalkotmányos kényszer nem indokolja a tárcavezetőlemondását. Boc szerint Macovei mindaddig a helyénmarad, amíg az igazságszolgáltatásnakvalóban függetlennek kell lennie, a miniszterlemondatását pedig azok támogatják,akiknek ez nem érdeke. „A szenátusi szavazásazok kétségbeesett akciója volt, akik látták,hogy a független igazságszolgáltatásműködésbe lépett, azoké, akik számáraa telefon már nem biztosít lehetőséget azigazságszolgáltatás befolyásolására,és azoké, akik már nem tudjákkamatoztatni politikai tőkéjüket a bíróságelőtt lévő ügyek kimenetelének befolyásolására”– hangoztatta a pártelnök.
Boc egyúttal úgy vélte,Vãcãroiu hibázott, amikor lehetővé tette azindítvány napirendre kerülését,mivel a szenátusi szabályzat szerint nem engedhet aplénum elé olyan egyszerű indítványokat,amelyek a bizalmatlansági indítványok jegyeithordozzák, azaz egy kormánytag leváltásárairányulnak. Éppen ezért úgy vélte,a szenátus elnöke visszahívhatófunkciójából, erről a kérdésrőla D. A. Szövetség jövő heti üléséntárgyalnak majd.
A D. A. Szövetség másiktagja, a PNL vezetőinek véleménye megoszlik akérdésben. Theodor Meleºcanu alelnök szerint akormánynak elemeznie kell az indítványelfogadása nyomán kialakult helyzetet, ugyanakkor azalkotmány nem kötelezi Macovei menesztésére.Az alakulat másik alelnöke, Crin Antonescu viszont úgyvéli, a politikai gyakorlat és az erkölcs is aztdiktálja, hogy Macoveinek le kell mondania.
Az indítványt benyújtóellenzék Macovei lemondását szorgalmazza. VictorPonta, a szociáldemokraták alelnöke szerint akormányfőnek és az elnöknek kell megoldania azigazságügyi tárcánál előálltválságot, amely annak következménye, hogyaz egyszerű indítvány szenátusi elfogadásarévén Monica Macoveit gyakorlatilag felmentettéktisztségéből.”
Védelmébe vette aminisztert a Tiszta Kormányzásért Kolalíciónevű szervezet is, amely tegnapi közleményébenfelszólította a kormányfőt és akabinetet, hogy álljon ki mellette. Az APADOR-CH, a TársadalmiPárbeszéd Csoport, a Román AkadémiaiTársaság és a Freedom House civil szervezetekáltal aláírt dokumentum szerint a szenátoroktöbbsége bebizonyította, hogy nem érdekli apolgárok véleménye, akik a korrupcióellenesharc és az igazságügyi reform folytatásátszeretnék.
Az ügy külföldönsem maradt visszhang nélkül. Graham Watson, az EurópaiParlament liberális frakciójának vezetőjeközölte, bár értékeli Macovei eddigitevékenységét, egy demokráciában,amennyiben egy miniszter már nem élvezi a törvényhozástámogatását, távoznia kell. Mint arróltöbbször is beszámoltunk, az Európai Unióvezetői több ízben is jelezték, hogy a Macoveiáltal kezdeményezett reformok felgyorsításátvárják, és azok gyakorlatba ültetéseegyik feltétele annak, hogy ne lépjen érvénybeaz ország uniós tagsági jogait korlátozóvédzáradék.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát