Hirdetés

Tăriceanu újabb kirohanása a DNA ellen

Miközben vasárnap este ezrek vettek részt Bukarestben és az ország több városában az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) melletti szimpátiatüntetésen, Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus és a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke újabb heves kirohanást intézett a korrupcióellenes ügyészség ellen.

Balogh Levente

2017. március 06., 16:442017. március 06., 16:44

2017. március 06., 16:462017. március 06., 16:46

Tăriceanu szerint egyes ügyészek magatartásbeli és erkölcsi hiányosságokkal vádolhatók, a „visszaélések\" pedig, amelyeket láthatunk, a „túlhatalom\" következményei.

 „Románia legyen szabad és demokratikus ország, ahol a polgárokat védik az intézmények, nem pedig terrorizálják, ahogy azt az utóbbi időben láthattuk. Nagyon súlyos dolgok kerülnek felszínre, amelyeket a tüntetők nem látnak. Egyes ügyészek úgy tesznek, mintha az övék lenne az ország, mintha számukra nem létezne a törvény, semmi sincs, csak a kényük-kedvük. Ott a prahovai és a konstancai eset, aztán ott van egy nagyon súlyos dolog, a DNA és a SRI közötti titkos megállapodások, amelyeket a SRI igazgatója is elismert. (...) Kövesi a képünkbe hazudik, és azt mondja, ezek a megállapodások nem léteztek” – fogalmazott Tăriceanu. „A DNA minden civil ellenőrzés alól elszabadult. Az ügyészek, ahogy láthatjuk, nem szentek, akik alkalmazzák a törvényt” – tette hozzá a szenátus elnöke.

Egyben megismételte azon álláspontját, hogy a DNA főügyészének, Laura Codruţa Kövesinek le kellett volna mondania azt követően, hogy az alkotmánybíróság úgy döntött: a korrupcióellenes ügyészség túllépte a hatáskörét, amikor egy feljelentés nyomán vizsgálni kezdte, milyen körülmények között fogadta el a kormány a vitatott 13-as sürgősségi rendeletet, amelyet az ellenzék és az utcákon tüntető százezrek a korrupt politikusoknak dobott mentőövnek tekintenek, mivel jelentősen csökkentette volna a hivatali visszaélés büntetését, sőt eleve legalább 200 000 lejes kárhoz kötötte volna annak bűncselekményként történő besorolását.

Szintén vasárnap este Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Kovesi egykori mentora is bírálta a DNA főügyészét, mondván: az Elena Udrea volt fejlesztési miniszter elleni vádak ingatagok, és azok csupán azt a célt szolgálják, hogy befogják Udrea száját, mivel Kövesi és Udrea soha nem állhatták egymást.

Mindeközben Bukarestben legalább ötezren vettek részt egy, a DNA mellett megrendezett szimpátiatüntetésen. A megmozdulás résztvevői a kormánypalota előtti térről elindulva az Egyetem tér, a parlament és a DNA-székház érintésével tartottak felvonulást, a korrupcióellenes ügyészség tevékenységét és annak vezetőjét méltató jelszavakat skandálva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés