
Călin Popescu-Tăriceanu szerint egyelőre nem vezethet eredményre az ellenzék „kétségbeesett próbálkozása”
Fotó: Facebook/Calin Popescu Tariceanu
Jelen pillanatban semmi esély nincs arra, hogy célba érjen egy bizalmatlansági indítvány, ugyanis az ellenzéknek még legalább 50 szavazatra volna szüksége – jelentette ki vasárnap este Călin Popescu-Tăriceanu a România TV műsorában.
2018. december 10., 10:212018. december 10., 10:21
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint a szenátus elnöke szerint a Liviu Dragnea képviselőházi elnöki tisztségéből való leváltására irányuló kísérlet azt bizonyítja, hogy
„ahogyan az 2015-ben is történt, Victor Ponta lemondása után”.
Tăriceanu a vasárnap esti interjúban úgy vélekedett: a jelek szerint az államelnök bátorítja az ellenzék törekvéseit, de sem a Nemzeti Liberális Párt, sem a Mentsétek meg Romániát Szövetség nem képes meggyőzően bebizonyítani, hogy alternatívát jelenthet a jelenlegi kormányra. „Itt nem beszélhetünk demokratikus eljárásról. Kulisszák mögötti, föld alatti játszmákról van szó, okkult hatalmakról, amelyek mindenféle módszerrel megpróbálják elmozdítani a többséget és a kormányt” – idézte Călin Popescu-Tăriceanut az Agerpres.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!