
Fotó: Mediafax
2010. március 01., 12:522010. március 01., 12:52
„Testben és lélekben is egészségesebb vagyok, mint a főnökeitek” – mondta Traian Băsescu vasárnap este újságíróknak egy vendéglő előtt, ahol az elnök feleségével együtt vacsorázott és focimeccset nézett. Băsescu elmondta, átesett a szokásos éves orvosi vizsgálaton, amelyek eredményeképpen egészségesnek nyilvánították. Hozzátette: a vendéglői vacsorázás hagyománynak számít családjában, 33 éve minden vasárnap étterembe megy a feleségével.
Az utóbbi hónapokban olyan híresztelések röppentek fel különböző forrásokból, hogy az államfő súlyos beteg. A találgatásoknak táptalajt biztosított, hogy az elmúlt évektől eltérően Traian Băsescu államfővé való újraválasztása óta rendkívül keveset szerepelt a nyilvánosság előtt.
A hétvégén több újságíróblogon arról esett szó, hogy az államfőt szombaton kórházba utalták. Valeriu Turcan elnöki szóvivő a Mediafaxnak nyilatkozva vasárnap este nem erősítette meg a híreszteléseket, a Gândul című napilap azonban orvosi forrásokból megtudta: Băsescu szombaton a fővárosi katonai kórházban orvosi rutinvizsgálatokon esett át, de nem utalták be. A NewsIn hírügynökség úgy tudja, az államfő máj- és vastagbél-vizsgálaton is átesett.
Első államfői mandátuma idején Traian Băsescu két műtéten is átesett. 2006 májusában az államfőt gerincsérvvel operálták meg Bécsben, 2007 szeptemberében pedig pajzsmirigyének egy részét távolították el a bukaresti katonai kórházban.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).