
Fotó: Mediafax
Ezért folyamatosan ellenőrzik a Tisza vízminőségét. Az első vizsgálat a kadmium szintjének a megengedettnél nagyobb, de az egészségügyi határértéknél alacsonyabb emelkedését mutatta ki – közölte a nyíregyházi felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetője tegnap. A cinkcsoportba tartozó, ezüstfehér színű, puha, nyújtható fémből, amelynek vízben oldható vegyületei mérgezőek, a megengedettnél „picivel magasabb” mennyiség volt a Tisza vizében – mondta Szentesi Péter az első laboratóriumi eredményről. Az igazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a vízben talált kadmium mennyisége az egészségügyi határérték alatti volt, így veszélyt nem jelent. A szabolcsi környezetvédelmi felügyelőség vezetője szerint a Tiszán vonuló árhullám sebességének kiszámíthatatlansága miatt egyelőre nem lehet tudni, hogy a szennyezés mikor éri el a folyó magyarországi szakaszát. Az első laboratóriumi vizsgálat során talált, magasabb szintet elérő kadmium nagy valószínűséggel nem a hét végi borsabányai gátszakadás után került a folyóba. Szentesi Péter úgy vélte: a tiszai árhullám jelentősen felhígíthatja a nehézfém-szennyeződést, s ezáltal remélhetőleg nem, vagy csak kismértékben keletkezik környezeti kár.
A szivárgásveszély helyszínére ellátogatott Lucia Varga román környezetvédelmi államtitkár is. Claudia Simion, a megyei környezetvédelmi hivatal vezetője a látogatást követően közölte, a gátszakadás veszélyét elhárították, leengedték ugyanis a zagytározó vizét. Böndi Gyöngyike, a megye prefektusa is megerősítette, hogy nincs szennyezés, a vízbe került kis mennyiségű zagy a megnövekedett vízhozam miatt fölhígult.
A súlyos árvízkárokat szenvedett Borsabányára egyébként vasárnap este Traian Băsescu államfő is ellátogatott. Az elnök ígéretet tett arra, hogy a kormány biztosítja majd a forrásokat az áradások által megrongált infrastruktúra helyreállítására. Mint közölte, a település lakói mind a tönkrement útszakaszok, mind a megrongálódott épületek és háztáji gazdaságok helyreállítására kapnak majd pénzt a központi költségvetésből. Közölte ugyanakkor, hogy Máramaros megyében még mindig jobb a helyzet, mint Moldva északi részében. Kifejtette, Máramarosban kevesebb területet öntött el a víz, mint Suceavában.
Az államfő tegnap egyébként ismételten ellátogatott a moldvai megyébe, hogy személyesen tájékozódjon az árvízkárokról. Az elnök többek között Moldoviţa és Marginea településekre, valamint az egyik legsúlyosabban érintett faluba, Voivodeasára utazott.
A vízügyi hatóság tegnap négy moldvai megyében – Bákóban, Iaşi-ban, Botoşani-ban és Neamţban – meghosszabbította a vörös szintű árvízjelzést, mivel a Szeret és a Prut folyók vízgyűjtő területén továbbra is súlyos a helyzet. Az árvizek miatt kitelepített több mint hétezer ember emiatt továbbra sem térhet vissza otthonába. Az áradás következtében 73 ház semmisült meg, több mint kétezer megrongálódott, és csaknem hétezer háztáji gazdaság van még víz alatt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).