
Fotó: Facebook/Finanțe Sed Lex
Több városban folytatják kedden a tiltakozást a pénzügyminisztériumnak alárendelt intézmények alkalmazottai, mert a minisztérium és a kormány válasz nélkül hagyta a kéréseiket.
2023. augusztus 29., 11:352023. augusztus 29., 11:35
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) közleménye szerint Dolj, Prahova, Bákó és Neamţ megyében tiltakoznak az alkalmazottak, amelyek szakszervezetei sztrájk kirobbantását helyezték kilátásba szeptember első felére.
Az alkalmazottak Szolidaritás nevű szakszervezetének elnöke, Dorin Modure pénteken az Agerpres-nek elmondta, hogy
„A kormány és a koalíció valamennyi javaslatunkat elutasította” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a pénzügyminiszter elhárította a felelősségét ebben az ügyben, és a kormányfőhöz irányította a szakszervezet vezetőit.

Nem bánik szűkmarkúan az állam azon, a pénzügyminisztériumnak alárendelt intézményekben dolgozó közalkalmazottakkal, akik múlt héten spontán munkabeszüntetéssel tiltakoztak a költségvetési hiány csökkentését célzó kormányzati megszorítási tervek ellen.
„Így hát meg kell értetnünk a miniszterelnökkel, hogy a döntés az övé. Természetesen újabb kérést fogunk intézni Marcel Ciolacu úrhoz, bár mi már korábban elküldtük a követeléseinket a kormánynak.
– mutatott rá Dorin Modure.

A pénzügyminisztérium kötelezettséget vállalt arra, hogy nem bocsát el személyzetet, és jogszabálytervezetet dolgoz ki arról, hogy valamennyi alkalmazott egységesen a beosztásának megfelelő maximális bértörvény szerinti fizetést kapja meg.
A Szolidaritás szakszervezett augusztus 22-én országos figyelmeztető sztrájkot tartott, és egy tüntetést is szervezett a pénzügyminisztérium előtt. Az általános sztrájk időpontjáról még nem döntöttek.

Több megye pénzügyi igazgatóságainak dolgozói kezdtek tiltakozó akciókba pénteken a kormány kiadáscsökkentési rendeletének rendelkezései ellen.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
szóljon hozzá!