
Vizsgálódnak. A hatóságok tovább nyomoznak Rodica Stănoiu halála ügyében, kedden házkutatást tartottak egykori otthonában
Fotó: Mihai Poziumschi/Agerpres
Házkutatást tartottak kedden a nyomozó hatóságok Rodica Stănoiu volr igazságügyi miniszter otthonában – derült ki kedden.
2025. december 23., 12:352025. december 23., 12:35
A hatóságok azért nyomoznak tovább, mert – mint arról beszámoltunk – a volt tárcavezető gyanús körülmények között halhatott meg.
Mint megírtuk, a holttestet azért kellett kihantolni, mert az értesülések szerint néhány nappal a halála előtt Stănoiu testén ütésnyomokkal került kórházba, de a boncolás nyomán egyelőre arra a megállapításra jutottak, hogy a volt miniszter nem erőszakos halált halt.
1996-tól három ciklusban szenátorként tevékenykedett.
Négy évig, 2000 és 2004 között, igazságügyi miniszter volt az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata kabinetben.
2014-ben a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében állapította meg, hogy Rodica Stănoiu a kommunista rezsim idején együttműködött a Securitateval.

Az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, nem külső behatás okozta Rodica Stănoiu volt igazságügyi miniszter halálát – derült ki csütörtökön.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!