Teodor Meleşcanu védelmi miniszter tegnap elismerte: a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legutóbbi, március 25-i ülésén arról is szó esett, hogy a bukaresti NATO-csúcsértekezlet idejére a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) számára megkönnyítsék a hozzáférést a távközlési cégek elektronikus adatbázisaihoz, de az ülés jegyzőkönyvének titkosságára hivatkozva nem árult el részleteket. A CSAT döntése alapján az Országos Távközlési és Információ-technológiai Hatóság (ANRCTI) március 27-én határozatot adott ki, amely arra kötelezi a távközlési és hálózati szolgáltatókat, hogy bocsássák a törvényes lehallgatásokban illetékes hatóság rendelkezésére az elektronikus kommunikációkba való betekintéshez szükséges számítógépközpontokat. A határozat értelmében a szolgáltató társaságoknak illetékes hatósági kérés esetén azonnal biztosítani kell a lehallgatási felhatalmazások végrehajtásához szükséges műszaki feltételeket. A két legnagyobb romániai mobiltelefon-szolgáltató, az Orange és a Vodafone tegnap egybehangzóan azt hangoztatták, hogy tiszteletben tartják a törvényeket, és a törvényes előírások alapján az illetékes állami szervek számára biztosítják a lehallgatásokhoz szükséges műszaki feltételeket.
A Ziua a rendőrállam körvonalazódását látja az intézkedésben, a romániai emberjogvédő Helsinki Bizottság pedig az ANRCTI-határozatban szereplő zavaros fogalmakra,és az azok alapján lehetséges visszaélések veszélyeire figyelmeztetett.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).