2010. szeptember 03., 09:242010. szeptember 03., 09:24
Mint arról beszámoltunk, a magyar diplomácia vezetője a román külképviseletek éves értekezletén szólalt fel Bukarestben, majd tárgyalt Markó Béla kormányfőhelyettessel, az RMDSZ elnökével, ezt követően találkozott Tőkés Lászlóval is. Tőkés a találkozó után emlékeztetett a Magyarországon végbement változásokra, kifejezve reményét, hogy a magyar nemzetpolitikában és szomszédságpolitikában is folytatódnak a változások. Minden téren folytatódik a román–magyar közeledés – fogalmazott Tőkés, nagyra értékelve azt, hogy az Európai Néppárt jeles kormányzati tagpártjainak képviselői széles körű román–magyar együttműködés kialakítására törekednek. Ezzel kapcsolatosan idézte Ady Endrét: „Dunának, Oltnak egy a hangja”. Egyrészt a Duna-stratégiára utalt, másrészt pedig arra, hogy az Olt folyó partján, Tusnádfürdőn rendezték meg nemrég az idei Bálványosi Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyen Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnökkel és Traian Băsescu román államfővel együtt beszélt nemzetpolitikai és regionális térségpolitikai ügyekről. Az EP alelnöke kifejezte reményét, hogy a román–magyar szomszédságpolitika és együttműködés nem előzi meg a magyar összefogás politikáját. Martonyi Jánossal egyetértettek abban, hogy miközben a szomszédságpolitika terén fontos előrelépés történik, arra is törekedni kell, hogy „mi magyarok is egymásra találjunk”.
Megengedhetetlennek tartották, hogy a stratégiai célok kérdésében a magyarság „többfelé húzza a szekeret” – tette hozzá. A megbeszélést követően Traian Băsescu államfő is fogadta Martonyit. Băsescu támogatásáról biztosította Budapestet a soron következő magyar uniós elnökség idején. Bejelentette, hogy Magyarország is csatlakozik az Azerbajdzsán–Grúzia–Románia-gázvezetékprojekthez.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).