Hirdetés

Tőkés nemzeti listát sürget

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Nemzeti lista állítását kezdeményezi az erdélyi magyar összefogás jegyében a közelgő európai parlamenti választások előtt Tőkés László EP-képviselő. Markó Béla szerint azonban az RMDSZ számára nem prioritás az EMNT elnökével való esetleges párbeszéd.

Rostás Szabolcs

2009. január 12., 09:282009. január 12., 09:28

Erdélyi magyar összefogás jegyében születő nemzeti lista összeállítására tett javaslatot a közelgő európai parlamenti választásokra való tekintettel a hét végén Tőkés László református püspök. Budapesti irodájában tartott évkezdő sajtótájékoztatóján az európai parlamenti képviselő pénteken elmondta: a lista a legszélesebb társadalmi konszenzus alapján megszülető jelöltállítás eredményeként megerősítheti az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy véli, „politikai ökuméniára” van szükség Erdélyben, éppen ezért – az Európai Unió 26 másik tagállamához hasonlóan Romániában is júniusban rendezendő – európai megmérettetésen szerinte sem az RMDSZ-nek, sem a Magyar Polgári Pártnak nem kellene önálló jelöltlistával részt vennie. Tőkés egyébként ez évi első nyilatkozatában élesen bírálta az RMDSZ-t, amely szerinte történetének legmélyebb válságát éli át, „ez idáig erőltetett, szűk látókörű, kirekesztő és önfeladó pártpolitikája” pedig megbukott.

„Malina Hedvig helyett egyes szlovák és román politikusokat – köztük Markó Béla pártelnököt – kellene hazugságvizsgálatnak alávetni. Vajon mit jelezne ez a még fel nem talált gépezet az RMDSZ-pártvezér azon önelégült kijelentésére, mely szerint az RMDSZ teljesítményének köszönhetően a 2008. esztendő az erdélyi magyarság szolidaritásának, összefogásának és egységének az éve volt?” – tette fel a kérdést Tőkés, emlékeztetve, hogy a szövetség 1996-os kormányba lépését követő 12 év során szavazóinak száma mintegy a felére csökkent (813 ezerről 425 ezerre).

„Az RMDSZ számára jelen pillanatban nem prioritás a Tőkés Lászlóval való esetleges párbeszéd – szögezte le ugyancsak pénteken Markó Béla.  Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján a szövetségi elnök komoly morális és etikai kérdésnek nevezte, hogy az EMNT vezetőjével elkezdett párbeszéd ellenére Tőkés a 2008-as parlamenti választásokat megelőzően az RMDSZ ellen kampányolt, és független jelölteket támogatott az RMDSZ jelöltjeivel szemben. „Neki kellene megmagyaráznia, hogy miért járt el így” – jelentette ki Markó.

Reakciójára tegnap Tőkés nyílt levélben válaszolt, amelyben értetlenkedésének adott hangot, és Markó „pillanatnyi hevületével” magyarázza, hogy az RMDSZ elnöke nem tekinti prioritásnak az elmúlt években elkezdett párbeszéd folytatását. „Minden felelős közéleti személy számára világosnak kell lennie: a jelen pillanatban vélt vagy valós személyes sérelmeinken felülemelkedve párbeszédre és megegyezésre van a legnagyobb szükségünk. Az erdélyi magyar politika évek óta mély válságban van. (…) A romániai magyar választópolgárok közel kétharmada elfordult a mindezidáig monopolhelyzetben lévő szövetségtől. Ez világosan mutatja, hogy a szűk pártérdekeken alapuló politika, amely nem a közösségi érdeknek rendeli alá eszköztárát, hanem a hatalomban bármi áron való részvételt célozza, az erdélyi magyar közösségünk számára egyre inkább elfogadhatatlan.

A legsúlyosabb ellenérv: nem volt képes a megmaradásunkhoz oly szükséges autonóm intézményrendszert kiharcolni és képviselni” – állapítja meg levelében Tőkés, bejelentve: az EMNT tárgyalásokat kezdeményez a politikummal, az erdélyi magyar egyházak elöljáróival, a civil szféra és a média vezetőivel, az akadémiai közélet meghatározó személyiségeivel annak érdekében, hogy új, a „közösségi autonómiák” igényére alapozott társadalmi közmegegyezés alakuljon ki. Az EP-képviselő egyúttal javaslatot tesz Markónak arra, hogy akár már ezen a héten indítsák el a tárgyalásokat az erdélyi magyarság „közös dolgairól”.

Mint ismeretes, az összmagyar lista gondolata először a 2007. novemberi európai parlamenti választásokat megelőzően merült fel Erdélyben. Az RMDSZ akkoriban befutó helyet ajánlott fel Tőkésnek saját választási listáján, a püspök indulását 140 ezer aláírás összegyűjtésével támogató hat civil szervezet azonban elutasította, hogy az EMNT elnöke ezen részt vegyen, mivel szerintük az RMDSZ nem hajlandó az erdélyi magyar politikai és közéletben általuk szorgalmazott rendszerváltásra. Tőkés emiatt függetlenként vágott neki a megmérettetésnek, és az erdélyi magyar szavazatok 40 százalékának begyűjtésével bejutott az EP-be, ahol az RMDSZ két képviselői helyet szerzett.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára

Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság

Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság
2026. május 18., hétfő

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell
2026. május 18., hétfő

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
2026. május 16., szombat

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat
Hirdetés
Hirdetés